2024. május 13., hétfő

Nótaverseny a Petőfiben

A szegedi Kárpát-medencei Rendezvényszervező Egyesület és a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ közös szervezésében szombaton tartották meg a VII. Kárpát-medencei magyar nóta-népdalversenyt, majd az esti órákban a rndezvény gálaműsorát.

Fejes Ernő elnök elmondta, hogy a 9 éve mőködő egyesületnek ma már 120 tagja van, a tagság fele határon túli magyar.

– Fő célunk a 200 éves, magyar nóta életben tartása. Szeretnénk bevonni a fiatalokat ebbe a küzdelembe olyan módon, hogy az általános iskolákba bevezetjük a magyarnóta-oktatást, a felső tagozatokban. Ez mindenekelőtt Magyarországra vonatkozik, de ha sikerül, akkor a kezdeményezést kibővítjük határon túlra is. Hosszú idó után egyébként nem lesz utánpótlás, tagságunk idős – hallottuk a magyarországi vendégtől.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

A hétvégén a Ki tud többet a magyar nótáról, és ezen belül Dankó Pistáról öt percben elnevezésű verseny elődöntőjét láthattuk, keretében felléptek Magyarország magas kitüntetésében részesesült, nóta-és operett énekesek, valamint a verseny legjobbjai. A fellépőkkel elbeszélgettünk arról, hogy mi is a magyar nőta, és hogy számukra mit jelent, válaszaikat jövő kedden közöljük.

A Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban ma délután 18.30-tól a Darányitelepi Társalgó keretáben: A probiotikumok szerepe az egészség megőrzésében. Az est előadói Köteles Judit, Sütő Erzsébet és Halász Mónika. A Petőfi-napok programsorozat eseményeit november 20-a és 25-e között tartják meg.

Nyitókép: Ótos András felvétele