2024. május 9., csütörtök

Útjavítások városszerte

Az októberi, kedvező időjárási körülményeknek köszönhetően az utászok fokozott ütemben végeztek útkarbantartási munkálatokat városszerte. Az elsőbbséget élvező utcák kiválasztása során (azok az útvonalak, amelyek rendkívül rossz álapotban vannak/voltak, és sürgősen el kellett végezni az útjavítási munkálatokat), a városi önkormányzat szoros együttműködést valósított meg a helyi közösségekkel.

Az útjavításokat olyan, forgalmas útszakaszokon is elvégezték, mint amilyen a Miloš fejedelem sugárút és a Temerini út, míg jelenleg a Pirosi úton folynak a munkálatok. A Miloš fejedelem sugárúton, tekintettel arra, hogy egy igen forgalmas, országos jelentőségű tranzitútvonal részét képezi, az újraaszfaltozást a szokásosnál „alaposabban” végezték el.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak a felső, nagyjából 10 centiméternyi aszfaltréteget távolították el és cserélték ki, hanem a sokkal mélyebb réteget is. A zúzott kővel történt feltöltés lehetővé teszi majd azt, hogy ezen az útvonalon a súlyos, soktengelyes nyerges vontatók is közlekedhessenek anélkül, hogy az új aszfaltborítás feltöredezne.

Ótos András felvétele

Ótos András felvétele

Az útkarbantartás Péterváradon is teljes gőzzel zajlik, ugyanakkor egyes, külvárosi területeken is. Az újraaszfaltozott utak mellett a zúzott kővel borított utakat, valamint a járdákat és a kerékpárutakat is javították a város különböző pontjain.

Fotóink a nyár eleje óta újraaszfaltozási folyamat alatt lévő Knićanin vajda utcában készültek a minap, ahol újjáépítik az úttestet, a vízvezetéket és a csatornahálózatot, a járdákat, a parkolóhelyeket, valamint a közvilágítást is.

A gyönyörű fasoráról híres, a katolikus temető mellett húzódó utcát a tervek szerint még az év folyamán teljes egészében rekonstruálják.

Ez az utca 588 méter hosszú, 6 méter széles, mindkét oldalon járdákkal és parkolóhelyekkel szegélyezve. Az utca felújítása négy szakaszban történik, a közlekedés teljes lezárásával és forgalomátirányítással. A Március 27-e tértől a Stratimirović mitropolita utcáig húzódó utcarészben nemrégiben már elkészült az új útburkolat, most már a Futaki utcához közelítve folynak a munkálatok. A terv szerint a negyedik, zárószakasz (november 12-e és 2024. január 3-a között) során a Szarajevó utcától a Futaki utcáig húzódó részen folynak majd a munkálatok.

A Knićanin vajda utcában több iskola is működik, ebből kifolyólag a forgalom nagyon nagy, 198 millió dinárt költenek a városi kasszából a rekonstrukcióra.

 

Nyitókép: A Knićanin vajda utcát is „mélyre ásással” kezelik, tehát nem csak a felszíni aszfaltréteget rekonstruálják (Fotó: Ótos András felvétele)