2024. május 12., vasárnap
KÖRKÉRDÉS

Drága szeptember

Szeptember a legköltségesebb hónap azoknak a szülőknek, akiknek iskolás korú gyermekük van. Fokozottan vonatkozik ez azokra, akiknek első osztályba indul a gyermeke, mert nekik mindenből újat kell vásárolni. A Magyar Nemzeti Tanács ezt a terhet igyekszik enyhíteni azzal, hogy 2012 óta beiskolázási tanszercsomagot biztosít minden magyar osztályba induló elsős számára. Emellett a budapesti Rákóczi Szövetség jóvoltából iskolatáskát is kapnak a kisdiákok minden évben. A felszerelést a hónap elején az újvidéki szülők is megkapták. Mi megkérdeztük őket, hogy mit jelent számukra ez a segítség.

Albert Éva felvétele

Albert Éva felvétele

Sztankovity Ibolya: – Nagyon sokat jelentett számunkra az MNT beiskolázási csomagja. Lényegesen hozzájárult ahhoz a döntésünkhöz, hogy magyar osztályba írassuk a fiunkat. Az iskoláztatás nem olcsó, hálásak vagyunk azért, hogy a támogatással jelentős terhet vettek le a vállunkról. A táskabeszerzés a legköltségesebb, de egyúttal a legfontosabb, igazából mindent megkaptunk amire kezdetben szükségünk van. Köszönjük szépen!

Sztankovity Ibolya (Fotó: Albert Éva felvétele)

Sztankovity Ibolya (Fotó: Albert Éva felvétele)

Ćulibrk Violetta: – A két idősebb gyermekünk szerb nyelven tanul. Harmadik gyermekünket viszont magyar osztályba írattuk, ugyanis rengeteg támogatást kaptunk ehhez. Bár már van tapasztalatunk az iskolakezdéssel, most minden új, de eddig csak pozitív élményeink vannak ezzel kapcsolatban. Biztosan nehéz lesz kezdetben, de mindenki biztosított bennünket arról, hogy segíteni fognak.

Ćulibrk Violetta (Fotó: Albert Éva felvétele)

Ćulibrk Violetta (Fotó: Albert Éva felvétele)

Pongó Gábor: – Kislányunk, Iszla szeptember elsején ült be először az iskolapadba. Minden kezdet, az iskolakezdés, óvodakezdés, anyagi hátteret igényel, ennek megteremtése kihívás a szülők számára. Mindannyian aggódva állunk az új életszakasz előtt. Ahhoz, hogy szülőként vállaljuk, hogy magyar osztályba íratjuk a gyermekünket, bizalomra és bátorságra van szükség. Érezzük viszont azt, hogy mindenben támogatnak bennünket, nemcsak anyagi, hanem erkölcsi támogatást is kapunk. Ez a tanszercsomag számunkra nagy segítséget jelent az első napokban és hónapokban.

Pongó Gábor (Fotó: Albert Éva felvétele)

Pongó Gábor (Fotó: Albert Éva felvétele)

Erős Ervin: – Mindent megkaptunk, amire szükség van az iskolakezdéshez. Ha ezt önerőből kellett volna megvásárolnunk, az nem kis összegbe került volna. Két kislányunk van, az idősebbik, Stella indult az idén első osztályba. Ez egy igazi fordulópont családunk életében, izgatottan várjuk.

Erős Ervin (Fotó: Albert Éva felvétele)

Erős Ervin (Fotó: Albert Éva felvétele)

Nyitókép: Albert Éva felvétele