2024. május 15., szerda
VOLT EGYSZER EGY ÚJVIDÉK (290.)

Városi tervek a közelgő ősz előtt

Nem volt egyszerű a város vezetése 90 évvel ezelőtt sem. A városatyáknak mindenre kiterjedő figyelemmel kellett kísérniük a történéseket, és több téren is eleget kellett tenniük a kihívásoknak. Nemcsak a már megtörtént, városi események következményeivel kellett foglalkozniuk, hanem a városban zajló élet jövőjére vonatkozó tervekkel is. Így a mindennapi élet ügyes-bajos dolgainak intézése mellett a szándékok és Újvidék jó hírének terjesztése is, állandó jelleggel napirenden volt.

Újvidék igazi, használható vízvezetékének és csatornahálózatának kérdése, évtizedekre visszamenően napirenden volt. Ezért nem kell csodálkozni azon, hogy kilencven évvel ezelőtt is a nyarat ez a kérdés zárta. Lévén, hogy az akkori sajtó úgy tartotta, ez olyan életbevágó kérdés, hogy egy pillanatra sem szabad abbahagyni a harcot. „Minden áldozatot meg kell hozni, egy ilyen nagy város végre hozzájusson a zavartalan vízellátásához, hogy hozzá jusson a gyönyörűbbnél, gyönyörűbb palotasorok mellett, ahhoz, ami nélkül soha igazi nagy város nem leszünk”. Azt             állították, hogy Noviszád háromnegyed része rossz vízzel élt, ezért a kérdést „nem szabad parlagon hevertetni” – „meg kell találni a megoldást” – harsogták az Újvidéken megjelenő újságok. Arról is véleményt mondva „hogy saját szegénységünkből” is minden ház hozzájárulhatna a kérdés megoldásához. Majd ezen „vitális” kérés után arról is szóltak, hogy egy „narodni dom” felépítését tervezi az újvidéki Sokol Egylet.

A 19. században megalakult tornászegyletek hálózata, a tömegsport és pánszláv eszmék terjesztését szorgalmazó mozgalom, a két világháború között élte tájainkon virágkorát, különösen az egykori Monarchia területén. Az újvidéki szokolok magabiztosan vetették fel az épületük kérdését, hiszen az akkori közvélemény teljes körű támogatását élvezték. Az épületet modern palotaként képzelték el, ezért nem kell csodálkozni, hogy a tervezéssel a volt „pesti diákot”, Đorđe Tabaković építészmérnököt bízták meg, aki már több modern stílusú épületet tervezett a városban. A „legmodernebb elgondolással” készült tervet Baranyi Károly, a már akkor népszerű és jó hírnévnek örvendő újvidéki szobrász készítette el, akinek szobrai és feleségének domborművei számos újvidéki épületet díszítettek. A legnagyobb pontossággal készült modell „a szobrász technika legnagyobb bravúrjával készült” és a Teokareviċ cég kirakatában állították ki. Az épületben tornatermeket, dísztermet, és múzeumi teret is előláttak, míg mögötte különböző sportpályákat építettek ki. Az építkezés, azonban nem ment gyorsan, és a Tabakoviċ építészeti ópuszának ezt a jeles épületét, csak 1936-ban adták át rendeltetésének.

A terveken kívül azonban az iskola kezdete is közeledett. A beltéri katolikus templom keretében működő iskolában 5 magyar nyelvű osztály megnyitását tervezték. Az iskolához kötődött azon a nyár végén egy halálhír is. Akkor hunyt el Engyek Ferenc tanár, akit az újvidéki – akkor az újvidéki – leánygimnázium tanulói gyászoltak, de utolsó útjára a régi újvidéki iskolák tanítványai is elkísérték. A polgáriskola, a tanítóképző és a „volt magyar gimnázium” tanulóit sorolták fel, és „Noviszád város magyar és német társadalmának ismert egyéniségei”. A sírnál dr. Petrovič Milán, a leánygimnázium igazgatója tartott beszédet,  „és megható szavakkal búcsúzott tanártársától, aki 28 éven át nevelte és oktatta az ifjúságot”. Az elhunytat a „noviszádi temető kápolnájából” kísérték utolsó útjára. A közismert tanár 51 esztendős korában hunyt el. A közelgő őszt jelezte az abban az évben a beltéri katolikus templom, „a boldogságos Szűz Mária szent nevének ünnepén” szeptember 17-én megtartott templombúcsúja is. A délelőtti apáti misén, a tervek szerint, az egyházi énekeket, a „Cecília” négyszólamú, vegyes egyházi énekkar énekelte. Orgona, szopránszóló és hegedű kísérettel, komoly repertoárral. S talán nem ünneprontás az a bejelentés, hogy a „Strand r.t.” felkérte a kabinbérlőket, hogy szeptember 15-éig, a kabinokban lévő tárgyaikat vitessék el, mert „ezen a napon a kiszolgáló személyzet el lesz bocsájtva”. Ez azonban már az újvidéki „tőkés világ”,  napjainkra is jellemző könyörtelenségének képe is.