Az est hűvös volt. A tájra leszállt a vastag, hideg köd. A sötétségben csak a Gergián-tanyán égett a villany. Valami hangos zörej ijesztette meg a gyerekeket, azonnal leszaladtak a toronyról. Az öt gyerek eszeveszetten futott a nádasba. Hogy mi volt ennek az oka? Egy puskalövés. Ez az éles hang zavarta meg a gyerekek nyugalmát.
Mind beljebb futottak a nádasba, egészen az ingoványig, mikor a földön egy kárókatonát láttak meg. Teste mozdulatlan volt, valaki lelőtte. Burai J-nek, aki imádta ezeket a madarakat, könny szökött a szemébe. Szerencsére sötét volt, így nem látta meg senki sem. A kárókatona mellett álltak, mikor hirtelen valamilyen jajgatást halottak meg. Néhány méterrel tőlük Gergián feküdt a sárban. A gyerekek gyorsan odarohantak hozzá. A vadőrhöz, aki minden madárra úgy vigyázott, mint a szeme fényére. Csak magára nem vigyázott. A mellkasán egy seb volt. Nagyon vérzett. Burai J., Aranka, Oszkár, Virág Péter és Tamás segítettek neki felkelni, és nagy nehezen a házhoz vezették. Lefektették a kanapéra. A gyerekek, nem tudták elhinni, hogy ilyesmi történt.
– Arankám! – szólalt meg Gergián. – Csinálsz most is bundás kenyeret? – kérdezte halkan.
Szegény kislány, elfogta a sírás. A többiek se tudták többé visszatartani könnyeiket. Gergián lassan becsukta a szemét, és soha többé nem nyitotta ki. Aranka, mint akit hipnotizáltak kisietett a konyhába. Habár nagyon jól tudta, mi hol van, most minden fiókot kinyitott és összevissza keresgélte a serpenyőket, tálakat. Kinyitotta szekrényét is, amely a jobb falhoz volt rögzítve. Mindenféle füzet, papír, ceruza esett ki belőle. Az egyik füzet kinyílt a lába előtt. Hát megnézte. Nem hitt a szemének. Gergián naplója volt. Odahívta a fiúkat is. Mindannyian leültek a padlóra és döbbenettel az arcukon olvasták a bejegyzéseket. Volt abban mindenféle: képek, régi bélyegek, tollak. A bejegyzések egy másik Gergiánról árulkodtak. Egy olyanról, amelyet ők nem ismertek. Egy szerelmi történetet olvastak, mely nem sikerült, szétválasztották a lánytól. És ami azután következett... Mindenki a tűzbe merte volna tenni a kezét, hogy ez nem igaz, ha nem saját szemükkel látják. Kiderült, hogy Aranka, a kis Bognár Aranka a vadőr lánya volt.
Mintha az egész világ megszűnt volna létezni. Kábultan ültek mindannyian. Virág Péter tért elsőnek magához, elszaladt a rendőrségért.
A helyszínelés után nekik is be kellett menniük a rendőrségi irodába. A váróterem már tele volt, csak úgy nyüzsögtek az emberek. Mindenkinek volt valami mondanivalója. Azt mesélték, hogy a Ságiakat gyanúsítják a gyilkossággal, de valahogy van alibijük és nem is voltak olyan rossz emberek. Aranka egész idő alatt meg sem szólalt. Kisírt szemeitől alig látott. A nyárra gondolt, hogy mi minden történt vele és barátaival. És akkor eszébe jutott valami. A Kocsmáros. A nagybátyja, aki mindig is utálta Gergiánt. Minden különös ok nélkül. Talán megtudott valamit, amit nem kellett volna és megölte azt, akit valamiért hibáztatott? Valószínűleg soha sem fog kiderülni.
