A Templomudvar a belváros legforgalmasabb átjárója, kellemes tavaszi és nyári estéken néha több száz fiatal is összeverődik itt, ismerkednek, muzsikálnak, isznak... A tömeg természetesen nagy mennyiségű hulladékot is termel, a Köztisztasági Közvállalat gondolt erre – a Templomudvarban tucatnyi szemeteskannát helyezett el, csakhogy...
Minden jel szerint azonban a bűzlő, hordószerű kannák nem nyerték el az itt működő kávézók tulajdonosainak tetszését, kerthelyiségeik forgalma mindennél fontosabb számukra, így a kukákat az asztalok közeléből rendszeresen áttolják a plébánia ablaka alá, Sztrikovits János főesperes bosszúságára: A kannáknak a Templomudvar északi oldalán kellene sorakozniuk, ott, ahol a lakások vannak, a kávézók mellett, valaki mégis mind a négyet idetolja az ablakom alá. Többször is kértem már a Köztisztasági Közvállalatot, hogy jöjjenek ki, és vigyék vissza a helyükre a kannákat, nem értem az embereket – mernék ezt megtenni az ortodox püspökség előtt? Nálunk lehet, mert mi kisebbségben vagyunk? 76 éves korom ellenére már legalább tízszer elgörgettem a nehéz, öntöttvas kannákat a helyükre – panaszolja az atya.
Elmondta azt is, hogy a gyerekek rendszeresen fociznak a Templomudvarban, betörik a plébánia ablakait, az 1808-beli épület ablakainak újbóli üvegeztetése mostanáig 60-70 ezer dinárjába került a plébánosnak.
– Mindig veszekednem kell, hogy a gyerekek ne labdázzanak, és hogy a labdát ne rugdossák a templom oldalsó bejárataihoz! Focikapuként használják, rálőnek, bent állandóan csak a dübörgés hallatszik. „Mert magának mindenre kifogása van” – védik a szülők a gyerekeiket, hát azt hiszem, hogy nekik is kifogásuk lenne, ha az ő ajtójukat, házukat rugdosnák. Azt kérdem én, hol van itt a kultúra? – hallottuk a főesperestől.
Nos, a kultúrát aranyifjúságunk a Templomudvar nyilvános toalettként használt nyugati sarkába sűrűsítette be, de ez egy másik mese...
