Észre sem vesszük, hogy lényegében az évszázad rablása van folyamatban a vajdasági kőolajipar eladásával. Számba sem vettük, mi mindentől fosztanak meg bennünket. A világon nincs olyan eset, mint amilyen a mi esetünkben, hogy az orosz Gazpromnak eladunk 400 millió euróért egy sokkal többet érő céget. Az újvidéki kőolajipar csodálatos palotáját, a belgrádi képviselet 4 központi épületét, az újvidéki és pancsovai kőolaj-finomítót, 497 benzinkutat, az eleméri gáztartalék egész lerakatát, 44 kerozinállomást, a vajdasági kőolajlelőhelyeket és a NIS 11 üdülőjét és szállodáját.
Pedig egy nemzetközi tekintélynek örvendő szakbizottság 2,2 milliárd euróra becsüli a mi kőolajiparunk piaci értékét. Még ha az a félmilliárd euró orosz befektetés sem fedezi a valós értéket, s azt sem, mennyit fizetnek majd a kibányászott kőolajért. A távlati megoldás is még bizonytalan, mert még csak most kezdődnek a tárgyalások a részletekről. Az is bizonytalan még, megkapja-e Szerbia az Oroszországból eredő kőolajvezetéket, amely állítólag örök időkre biztosítja az ország kőolajellátását. Köztudott, hogy mi fogyasztjuk Európa legrosszabb benzinét. Javul-e annak a minősége, vagy folytatódik gépkocsijaink tönkretétele?
Annyi a bizonytalan tényező ebben az üzletben, hogy tartományunk könnyen elcsúszhat az olajon. Mintha ez nem számítana. Nagyon erőtlen az újvidéki ellenállás. Legutóbb – mintegy beletörődve az előreláthatóan hatalmas kárra – csak egy követeléssel fordultak a belgrádi kormányzathoz, hogy Vajdaságnak abból az esetleges 2,2 milliárdból 1,2 milliárd eurót kell kapnia. Viszont a Gazprom hallani sem akar a vételár emeléséről. Nem tudni, fedezhető-e ezzel az orosz kőolajvezeték, amely állítólag Szerbián is áthalad s örök időkre megoldja az ország ellátását.
Tehát, bűzlik valami Dániában, csak mi csúszunk el az olajon. Egyedül biztos, hogy Vajdaság még szegényebb lesz.
