Az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület Peart képzőművészeti szakosztályának tagjai szombaton (június 6-án) kiállítást rendeztek a beodrai Bánáti Művelődési Központ kiállítótermében.
A kiállítók több mint 30 festményt, olaj, akvarell, akril, selyemre és üvegre festett képpel mutatkoztak be. Este fél nyolckor telt ház fogadta a vendégeket, majd Radovan Vlahović, a központ igazgatója üdvözölte a közönséget. Az egész műsor két nyelven folyt. Tényi Edit vezette a műsort, ahol a helybeliek saját szerzeményű versekkel és zeneszámokkal kedveskedtek a vendégeknek.
A rendhagyó kiállítást a Peart elnöke nyitotta meg. Utána a szakosztály tagjai hosszan elbeszélgettek a helybeliek mindennapi életéről. Elmondták, hogy ma Beodrának közel 9000 lakosa van, ebből 10 százalék magyar. Novo Miloševo valamikor 1946-ban két közép-bánsági falu: Beodra és Karlova egyesítéséből jött létre és a törökbecsei községhez tartozik. Ma Beodrának a lakossága nagyobbrészt földművelésből él, de fontos a malom- és tejipara is.
Tóth Szilvia tanítónő elmondta, hogy Skorics Etelkával itt Beodrán közel 50 magyar tanulóval osztatlan négy osztállyal dolgoznak. Megismerkedtünk a helybeli asszonyokkal is, akik a Piros Rózsa kézimunkázó csoport tagjai, és többször részt vettek a MIRK-en.
Skorutyák Veronika, a Peart tagja egy helybeli csoportnak bemutatta a helyszínen, hogyan készíti a díszes üvegfestményeit. A Piros Rózsa tagjai megcsodálták Resetár Ilona rózsacsendéleteit és Janik László selyemre festett képeit. Nagy érdeklődést váltott ki Lakner Edit sötétkék alapra elhelyezett tájképei.
Megismerkedtünk Nagy Krisztián törökbecsei fiatal íróval is, aki már megjelentetett egy könyvet Törökbecse történetéről. Újabban pedig egy kisebb történelmi regényt fejezett be Törökbecse középkori életéből, törökökkel vívott harcokról, Becse várának történelmi szerepéről. Habár még kéziratban van, volt alkalmunk részleteket hallani az írásból.
A végén az újvidéki festőcsoport elérte a célját, mert egy felejthetetlen élményben volt része a beodrai szórványban élő magyarok között.



