Az első hivatalos kutatás eredményeinek minapi újvidéki bemutatója után jelképesen azt is mondhatnánk: Vajdaság nyitja történelmünknek sötét lapjait, a tegnapig tabunak számító témákat. Csaknem 9 év kutató- és feldolgozó munka után, igaz mindössze tíz példányban és 200 cédén, de megjelent a tízkötetes dokumentumsorozat, Na putu ka istini (Az igazság útján) címmel, Stradanje stanovni štva Vojvodine 1941–1948 (Vajdaság lakosságának áldozatai 1941–1948) alcímmel. A vaskos anyag jelentős részét a 2000 decemberében alakult Tartományi Képviselőház Tényfeltáró Bizottságának tagjai gyűjtötték. Dr. Dragoljub Živković , a 2004-ben megszűnt bizottság elnöke beszélgetésünk elején kiemelte:
– Jelentősen megváltoztatja a most megjelent, még mindig nem teljes dokumentum történelmünket, eddigi ismereteinket az 1941-től 1948-ig terjedő időszakról. Az eddigi kutatások szerint 83 881 vajdasági polgárról (minden nemzet soraiból) tudjuk bizonyosan, hogy ártatlan civil áldozat. Becsülésünk szerint számuk 20 százalékkal lehet több.
Úgy vélem, hogy 65 évvel a második világháború után elérkezett az idő, hogy kendőzetlenül, őszintén beszéljünk minden tragikus eseményről, hogy soha többé nem ismétlődhessen meg hasonló a tájainkon. Véget kell vetni az eddig gyakorta vallott szemléletnek, vagyis, hogy a történelmet a győztesek írják. A feltáró tanulmányokból láthatjuk, milyen szörnyűségek történtek Vajdaságban.
A volt Jugoszláviában, Szerbiában végeztek-e már hasonló kutatást?
– Nem. Soha korábban sem Jugoszláviában, sem Szerbiában, sem Vajdaságban nem kutatták az 1944 utáni időszakot. Vajdaságban, a Tartományi Képviselőház kezdeményezésére jött létre ez, a szembesülést, a megbékélést segítő, feltáró munka. Ezzel Szerbiának is szembesülnie kell, csak így indulhatunk el az igazság fájdalmas útján. El kell ismerni, hogy a szerb történelemnek is vannak sötét oldalai, amelyről az igazság igényével, a bűntények elkövetőinek megnevezésével kell beszélni. Arra törekedtünk, hogy feltárjuk, mikor, milyen körülmények között likvidálták a civil áldozatokat. A kutatott időszakban évenként is kimutattuk: hol, hányan haltak meg. Külön vizsgáltuk a háború, a megszállás alatti és a háború utáni időszakot. Kutatásaink azt mutatják, hogy a legnagyobb bűntényeket a megszálló német, horvát és magyar hatalom követte el Vajdaságban. Míg a második időszakban, 1944-től 1948-ig, az úgynevezett forradalmi hatalom követte el a kíméletlen megtorlást nemzeti, ideológiai alapon, mindazok ellen, akik szembeszegültek a szocializmusnak, vagyis a hatalom ideológiájának. Dokumentumsorozatunk véget vet a nagy általánosságban írott történelmünknek, az eddigi tanításnak.
Úttörőnek számító munkájuknak lesz-e folytatása?
–A megkezdett úton most már nem lehet megállni. Azért sem, mert nem fejeztük be a kutatást, és az áldozatok névsora sem teljes. Vannak még hiányos, kiegészítésre szoruló kérdőíveink. De, pl. Temerinből a mai napig nem kaptuk meg a járeki gyűjtőtábor névsorát. Holott biztosan tudjuk, hogy létezik. Vagy például a magyar áldozatok névsora sem teljes. A megállapított 4624 helyett, megközelítőleg 20%-kal nagyobb a számuk. El szeretnénk érni, hogy a jövőben, addig ne írjanak le a történészek semmit, amíg nem tárták fel az igazságot. Hogy ne a napi politikának alárendelt, nemzeti hivatalnokok – történészek szabják meg, mit kell tanítani az iskolákban. Ha ezt elérjük, valóban elmondhatjuk, úttörői voltunk a kutatáson alapuló történetírás megalapozásának. Miután voltam Csúrogon és máshol, láttam, hogy milyen megalázó körülmények között emlékeznek meg a hozzátartozók ártatlanul kivégzett szeretteikről. Szeretném, ha mielőbb méltó síremléket állítanának minden ilyen helyen, a társadalom támogatásával. De, emellett, azt is szorgalmazom, hogy Újvidéken létesüljön egy hatalmas emlékmű minden ártatlan áldozat emlékére, nemzeti, vallási és más ideológiai megkülönböztetés nélkül. Ennél egymás fájdalmát és másságát tiszteletben tartva közösen is megemlékeznénk évente, hogy soha többé ne ismétlődhessenek meg hasonló, tragikus események. Fájdalmas lesz ez az út, de az igazság érdekében végig kell menni rajta.
