Május az év legszebb hónapja, ekkor ünnepeljük az anyák napját is. Magyarországon a hónap első vasárnapjára, Nyugat-Európában pedig a második vasárnapra esik az ünnep. A budiszavai Petőfi Sándor ME nem a nyugati trendeket kísérve a múlt szombaton, május 9-én emlékezett meg erről a szép ünnepről. Délelőtt az egyesületben gyermekzsivajtól voltak hangosak a termek, mert üvegfestési műhelymunkát szerveztek az iskolás gyermekek számára. Ezúttal is támogatásból sikerült, az Árvácska kézimunka csoporttal karöltve megismertetni az üvegfestést a gyermekekkel és azokkal az anyukákkal, nagymamákkal, akiknek ilyenben még nem volt részük.
Az alkotóműhelyben szebbnél szebb minták kerültek a poharakra, vázákra, üvegekre. Egyes gyerekek a pillangós, mások viszont a virágos mintákat kedvelték meg jobban. De akadtak közülük olyanok is, akik a rajzfilmek mesehőseit, vagy éppen a közkedvelt Micimackót festette az üvegre.
A műhelymunkát gazdag ünnepi anyák napi műsor követte, csaknem 70 résztvevővel. Ropogós csárdással felléptek a kis táncosok, break-tánccal a kamaszok, de szebbnél szebb édesanyát köszöntő vers is elhangzott, valamit Nagy Csongor előadásában egy Edda-mű és egy alkalomhoz illő szerzemény. Az egyesületi kórus a hagyományoktól eltérően nem népdalcsokorral kedveskedett az egybegyűlteknek, hanem az ünnep jegyében két operett-részletet választott. A Lila akácok film zenebetétjét énekelték el, melynek szerzője az apatini származású igen népszerű Ábrahám Pál, a szöveget pedig Pere János írta. Ezt a Csárdáskirálynő című operett egyik legnépszerűbb részlete, a Hajmási Péter, Hajmási Pál követte. Az egyesületi vegyes kórus kitartó munkájának eredményeként egy lépcsőfokkal feljebb került: nem csupán kórusként lépett színpadra, hanem a szólisták, Milánovics Róbert és Csolák Klári tették színesebbé a repertoárt.
Az ünnepséget mindenki szeretettel fogadta, egy-egy műsorszámnál könnycseppek is megjelentek a nézők szemében, de mindenki tudja, hogy Édesanya csak egy van, és bármilyen nehézkesek is a jelenlegi körülmények, őt köszönteni, egy napot neki szánni csak méltóságteljes mozzanat lehet.



