A székvárosi, Njegoš utca 22. szám alatti, két tannyelvű általános gimnáziumnak a korábbi és az újabb magyar tagozatai is évente kitűntek tanulmányi eredményükkel és a választott szakcsoport munkájában elért sikerükkel. Számos tantárgy keretében, a Köztársasági Oktatási Minisztérium által szervezett felméréseken rangos helyezéseket nyertek (magyar és idegen nyelvi, valamint természettudományi jellegű tesztírásban). A részt vevő újvidéki gimnazistákat díjazták a nemzetközi Implom József Középiskolai Helyesírási Versenyen is.
A Svetozar Marković Gimnázium magyar ajkú tanulói több alkalommal kaptak díjat, jutalmat az Adán rendezett Szarvas Gábor Nyelvművelő Napok szavaló- és beszédversenyén. Már a múltban hírnévre tettek szert a KMV újvidéki körzeti versenyein, és díjakat arattak a tartományi, az óbecsei döntőn (az előadóművészet és a többféle irodalmi műfajban írt diákalkotások kategóriájában). Díjazott írásaikat és verseiket felolvasták az Újvidéki Rádió magyar műsorában. Műveik megjelentek vajdasági lapjainkban és folyóiratainkban.
Tizenhárom éve számos gimnazista szerepel az Újvidéki Színház Színes Szilánkok Diákszínpadán. A magyar tagozatok rendszeresen látogatják a különféle színházi és más kulturális előadásokat. Iskolájukban és másutt árnyjátékkal visznek színre szépirodalmi alkotásokat.
Ebben a gimnáziumban öt éve, az iskola napjára jelenik meg a Gimnazijalac újság Fürkésző c. melléklete a magyartanár szerkesztésében, tanulók közreműködésével. A kiadvány hírt ad vetélkedőkről és más rendezvényekről, évfordulók kapcsán felidézi nemzeti történelmünk és kultúránk nagyjainak az emlékét, tartalmazza diáktollforgatók műveit stb.
A mostani irodalmi és beszédművelő szakkör tagjai folytatják korábbi nemzedékeik hagyományos tevékenységeit. Fellépnek iskolai ünnepségeken, önálló estjeik is vannak a gimnáziumban és másutt. Szerepelnek az újvidéki Forum-ház rendezvényein és a helybeli Petőfi Sándor MME műsoraiban. Nem hiányozhatnak az anyanyelvi és irodalmi vetélkedőkről, amelyeket társulatok szerveznek.
Csaknem minden gimnáziumi tantárgy keretében működik szakcsoport. A magyar diákok is tagjai lehetnek az iskola ének- és zenekarának. Sokan igénylik az emelt szintű oktatást. Az utóbbi években a magyar tagozatok szabad aktivitását fémjelzi a tehetségkutató Géniusz-vetélkedőn és a verseny jellegű, nemzetközi Tudományos Diákkörök Országos Konferenciáján való részvétel is. Ezeken a megmérettetéseken díjazták az újvidéki gimnazisták szakmunkáit, tanulmányait is. A tanulók sikert értek el a Gordiusz, a Fekete Mihály elnevezésű és egyéb matematikavetélkedőkön. Mások népszerűségre tettek szert vajdasági, magyarországi vagy Kárpát-medencei történelmi-emlékversenyeken. Kiváló sportoló diákok köztársasági bajnokságokon is elismerésben részesültek.
A felújított, kétemeletes gimnáziumi épületnek a tan- és szaktermeiben korszerű oktató-nevelő, illetve gyakorlati munkát végeznek a szakosított és továbbképzésben részesült pedagógusok, tanítványaikkal együttműködve több komputer, kábeltévé, videokazetta, sokféle szemléltető és segédeszköz áll mindannyiuk rendelkezésre. Gazdag a magyar nyelvű könyvállomány a modern iskolai könyvtárhelyiségben, amelyre olvasóterem nyílik, ahol számítógép, internetezés által is tanulmányozhatók a különféle kiadványok. Két tornaterme és egy kosárlabdapályája van a gimnáziumnak. A hársfa alatti iskolaudvar a diákok közkedvelt gyülekezőhelye.
E négyéves gimnázium általános képzést nyújt társadalom- és természettudományi, valamint más jellegű tárgyak által. Az 1–4. magyar osztályokban anyanyelvű az oktatás. E tagozatok is ott vannak hazai és külföldi, iskolai tanulmányi kirándulásokon, és együttműködnek a szerbiai petnicai kutatóközponttal. Könyvkiállításokra és múzeumokba látogatnak. A gimnázium testvériskolái: a kisteleki Árpád Fejedelem és a pécsi Leöwey Klára Gimnázium és Szakközépiskola, a budapesti Szerb Gimnázium és más iskolák (diákcsere és kölcsönös látogatás céljából). A tanintézmény kapcsolatot teremtett ifjúsági szervezetekkel is.
A Svetozar Marković Gimnázium igazgatója a vezetőséggel együtt irányítja a munkát. Az iskolaszék figyelembe veszi a szülők tanácsa és a diákparlament által hozott döntéseket. E testületnek vannak magyar tagjai is. A tanulók toleranciára és együttműködésre való nevelésében részt vesz minden pedagógus. Több szempontból jelentős szerepet tölt be az iskolai pszichológiai szakszolgálat is. A gimnáziumba pályázhatnak az általános iskolák végzett nyolcadikosai, sikeres minősítővizsga után. Itt külön rangsorolják a magyar tagozatokra jelentkező diákokat, tanulmányi eredményük szerint. Ez az eljárás szavatolja a beiratkozást.
A magyar tannyelvű gimnáziumi képzés és szabad aktivitás utat mutat az érettségizett növendékeknek. Az így szerzett sokrétű, alapos tudással sikeres egyetemi fölvételi vizsgát tehetnek, és beiratkozhatnak a választott tanszékre.
Az gimnázium korábbi, végzett tanulói többnyire egyetemi oklevéllel jutottak álláshoz. Jeles szakemberek, mérnökök, orvosok, pedagógusok, újságírók, szerkesztők, írók, költők, színművészek, rendezők, képzőművészek stb. lettek tájainkon vagy a határon túl. Többen végeznek tudományos kutatómunkát (is).



