Az ókori Görögországban évente tavaszi ünnepséget rendeztek az istenek anyja és az édesanyák tiszteletére. Ezt a példát követték a rómaiak. Az ünneplés keretében idővel a kereszténység elterjedésének hatására az anyaszentegyház dicsőítése került előtérbe.
Később ez a tiszteletadás egybeforrt az anyák napi ünneppel. Ez történt 1872-ben az Egyesült Államokban, majd a szomszédos országokban. Európában a 20. század folyamán lett népszerű a május első vagy második vasárnapi ünnep: kultúrházakban, intézményekben, templomokban stb. Magyarországon első alkalommal 1825-ben – a Szűz Mária iránti tisztelet hagyományával – a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg az anyák napját. Vajdaságban, a magyar népközösségekben több éve szokásos ez az ünneplés, amely, úgymond, részben felváltotta a március 8-i nőnapot.
A tiszteletadó rendezvényt az újvidéki Petőfi Sándor MME korábbi irodalmi szakköre iktatta be az egyesület évi repertoárjába, hagyományápolásként. A múltbeli anyák napi gazdag műsorokban az említett szervező és szereplő szakcsoporton kívül, számos házbeli műkedvelő és vendégszereplő diák lépett fel. Együtt alkalmi kiállításokat rendeztek. Virággal, üdvözlőlapjaikkal és barkácsolt emléktárgyaikkal ajándékozták meg az édesanyákat.
Az idén, a hagyományos nap és a szeretet jegyében a Petőfiben már április 29-én ünnepeltek. A műsoros esten szakcsoportok tagjai és meghívott helybeli diákok köszöntötték a látogató, ünnepelt édesanyákat és nagymamákat.
A kultúregyesület Játszóházának az óvodásai nyitották meg a vidám és bensőséges ünnepélyt. Hatásosan, színpadi képekben jelenítették meg Radó Lili Anyák napja c. terjedelmes költeményét és a Fehér liliomszál c. közkedvelt dalos gyermekjátékot. Barcal Teodóra és Viktor, Kálóci Amália, Kelemen Tímea, Ladisity Nóra és Pece Rita szerepeltek, a szakcsoportvezető óvónő, Vajda Éva felkészítésével, aki a múlt év novembere óta foglalkozik a gyerekekkel a kultúrházban.
Az újvidéki Nikola Tesla Általános Iskola harmadik osztályából vendégszerepeltek: Baller Anita, Burka Teodóra, Mozetity Adrián és Vastag Violetta. Együtt élvezetes verses összeállítást adtak elő, Patarica Horváth Anna tanítónő vezetésével. A válogatott költemények szavalói feltárták az anyák napi köszöntésre készülő gyerekek titkait, illetve terveit.
A művelődési ház irodalmi szakcsoportjának a tagjai – Bátori Anita, Burány Boglárka, Farkas Krisztina, Gombár Csaba és Lea, Major Kristóf, Ladisity Nikola, Ribár Tamás , Szabó Erika és Zsolcer Albert – színpadi jelenetekben ötletesen mutattak be részleteket a Hahó, megérkeztem! című memoárból, a megszületendő gyermek képzelet naplójából. CD-lemezről alkalmi zenés betétdalok élénkítették az édesanyához szóló előadást, amelyet Ladisity Melinda, az egyesület programfelelőse rendezett.
A kisteremben a vendégek megtekintették a Játszóház tagjainak és a Nikola Tesla-iskola 1. és 3. osztályos tanulóinak a képzőművészeti kiállítását, az édesanyát ábrázoló színes rajzokkal (Vajda Éva óvónő, Bozóki Klára és Patarica Horváth Anna tanítónők szervezésével, közreműködésével).
A rendezvény után a szereplők és a rajzkiállítók a helyszínen személyesen gratuláltak édesanyjuknak.



