2026. április 26., vasárnap

Az igazi kincsek nemesítő ereje

Mesedélután – Népdal- és nótaest - PETŐFI NAPOK A TELEPEN
A vegyes kórus fellépése (Fotó: Fehér Árpád)

November 17-én, szerdán délelőtt a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban 150 óvodás és kisdiák körében vendégszerepeltek Kálló Béla és Körmöci Petronella, a szabadkai Népszínház színművészei. A Rés civil szervezet által vittek színre három mesét Wass Albert Erdők meséje című kötetéből.

A színészek az előadás előtt bemutatkoztak, és ismerkedtek a gyerekekkel. Vidám hangulatban együtt énekelték az Erdő, erdő, kerek erdő c. népdalt, amelynek kapcsán együtt értelmezték a kevésbé ismert szavakat. A két vendég kevés kellékkel, ötletesen és hatásosan jelenítette meg a mesejáték szereplőit, akik felhívták a figyelmet a jóság, a szeretet és a békesség varázserejére, az igazi kincsek értékére, amely megszépíti az életet. A gyermeksereg élvezte a mese- és az énekszót, a mókás jeleneteket, a bábjáték-betéteket, a néptáncot és az együttlétet.

A szerdai népdal- és nótaesten Bába Lúcia, a Petőfi Dalkörének a megbízott vezetője műsorvezetőként köszöntötte a látogatókat, a vendégeket és a fellépőket. Arra emlékeztetett, hogy a zene nemesít, az együtt éneklés pedig egymás életének és mindennapjainak a részeseivé tesz bennünket. Felelevenítette a művelődési ház egyik legrégibb szakosztályának, a jelenlegi vegyes kórusnak a történetét, megnevezte a korábbi karvezetőket. Az esten a kar Mándity Tamara vezényletével népdalokat és egyházi énekeket adott elő kórusművekként, majd operettrészleteket (szólistaként léptek fel: a megnevezett karvezető, Gaál Zoltán, Csányi Zoltán és Kalapáti Erzsébet).

A kultúrház 7 éve alakult Dalkörének a művészeti vezetője Mezei Katalin (a rádió szólistája) volt 5 évig. Tanítványai díjakban részesültek, így Gaál Zoltán is, aki a mostani nótaesten többek között előadta S ez a föld az enyém, Komédiás és a Rózsalevél c. szerzeményeket. Fésűs Mária a Vitkay vetélkedőn tavaly második helyezett lett. A szerdai rendezvényen is kitűnt énektehetségként. Mezei Mónika repertoárján szerepelt a Galambszívet c. és az Árad a Tisza c. nóta is. Az előadó VIVE-díjazott, Magyarországon is népszerű.

Vendégszereplőként énekelt az egyházaskéri Tűri Antal, aki Vajdaság-szerte ismert. Kimagasló teljesítményt nyújtott Vitkayné Kovács Vera, akit számtalan hazai és külföldi díjban, elismerésben részesítettek mint tájaink nótaénekesét. Az esten vele együtt énekelt a közönség. Az énekszámokat hangszeren kísérték: Dékány Imre (hegedű), Szép Antal (zongora), Kovács Ferenc (bőgő).

Mind a látogatók, mind a fellépők számára emlékezetes marad a Petőfi Napok jegyében rendezett ünnepélyes népdal- és nótaest.

Pénteken 19:30 órai kezdettel gálaműsor. Színes irodalmi összeállítás a szakcsoportok közreműködésével.

Szombaton 20 órától Erzsébet-Katalin bál, a vendégeket a Tripolszki együttes szórakoztatja. Minden kedves vendéget szeretettel várunk.

Magyar ember Magyar Szót érdemel