A kisebbségi érdekképviseletre szükség van, de csak akkor ér valamit, ha független – hangsúlyozta egyebek mellett a Magyar Szónak adott interjújában Beszédes Nagy Andrea matematikatanár, az Egyetemista Lista – Az egyetemisták győznek elnevezésű választási lista 49. helyén szereplő köztársasági parlamenti képviselőjelölt. Beszélgetésünk során kitértünk arra, mit kínál a lista a vajdasági magyar választóknak, továbbá arra, hogy az említett választási lista 11 pontos programjában nem jelennek meg a nemzeti közösségek sajátos jogai és érdekei, és arra is, mit jelent számára a tényleges magyar politikai érdekképviselet. Emellett szóba került a magyar nyelv használata a választási kampányban, a sajtószabadság témája, és korábbi politikai szerepvállalásáról is kérdeztük Beszédes Nagy Andreát, aki az interjúban egy, a nemzeti közösségekre vonatkozó programról tett említést. A teljes körű tájékoztatás érdekében ezt elkértük tőle, hiszen szerettünk volna abból idézni, illetve a Magyar Szóban külön is foglalkozni a dokumentummal. Jelezte, hogy később elküldi a programtervet, lapzártánkig azonban nem érkezett meg szerkesztőségünkhöz.
– Ön nemrég úgy fogalmazott, fontosnak tartja, hogy minél több magyar szavazzon az Egyetemista Listára, ugyanakkor azt is mondta, hogy először az országot kell újjáépíteni, és ezt követően lehet foglalkozni a magyarság és más kisebbségek helyzetével. Miért kellene a vajdasági magyar választónak későbbre halasztania saját közösségének ügyeit, és mit kínál számára addig az Egyetemista Lista?
– Nem kérek senkit arra, hogy várjon. Azt mondtam, hogy a közösségünk ügyei nem választhatók el attól, ahogyan ez az ország működik. Ha egy iskolaigazgatót pártérdek miatt nem neveznek ki, figyelembe sem véve az általa vezetett iskola eredményeit, ha a faluban nincs orvos és nővér, ha nincs buszjárat, hogy a diák bejusson a városi középiskolába, ha még egy minimálbéres állás is pártkapcsolaton múlik, akkor a legjobb kisebbségi törvény is csak egy papír marad. Ezt a vajdasági magyarok a saját bőrükön tapasztalják. Magyarok vagyunk, saját nyelvvel, kultúrával és jogokkal, de ennek az országnak a polgárai is. A korrupció és a rossz kormányzás következményeit ugyanúgy elszenvedjük, leginkább helyben. A kenyér az asztalon nem magyar és nem szerb: mindenkinek ugyanaz a biztonság kell, hogy holnap is megvehesse. Ezért a korrupció elleni harc az első, nem a kisebbségi ügyek helyett, hanem azért, hogy azok végre működjenek. Az anyanyelvű oktatás, a nyelvhasználat, a tiszta ivóvíz, a nők és a gyerekek jogai nem „később” jönnek, hanem mind benne vannak a programunkban.
Az Egyetemista Lista tizenegy pontos programjában nem jelennek meg külön a nemzeti kisebbségek sajátos kérdései. Ön szerint elegendő-e a kisebbségi közösségek számára az általános állampolgári jogok képviselete, vagy szükség van sajátos kisebbségi jogok és érdekek külön politikai képviseletére is?
– A tizenegy pont a gerinc: azt írja le, hogyan kell helyreállítani az állam működését. Emellett az egyetemisták külön programot írtak a nemzeti közösségekről, ahogy a környezetvédelemről vagy az energetikáról is. Ez a nyelvhasználattól az anyanyelvű oktatáson, a kultúrán és a médián át a nemzeti tanácsok működéséig terjed, valamint a diszkrimináció ellen is konkrét intézkedéseket javasol. Néhány példa. Minden kisebbségi nyelven tanuló gyerek ingyen és augusztus 31-ig kapja meg a tankönyveit, hogy a szeptember ne legyen érvágás a családoknak. A kétnyelvűség ne csak papíron létezzen: ahol a törvény előírja, ott az űrlap, a pecsét, az elektronikus ügyintézés is legyen magyar nyelven, és legyen, aki magyarul szól az ügyfélhez. Emellett az intézményeket mentesíteni kell a pártpolitikától, hogy szakemberek dolgozzanak ott, és ne kinevezett párthívek. A magyar kultúra sem merülhet ki a néptáncfesztiválokban. Hol vannak az írók, a festők, a független újságírók, akik nem kapnak támogatást, mert nincs „megfelelő” hátterük? A média addig nem szabad, amíg a finanszírozása azon múlik, melyik csoporthoz tartozik. A kisebbségi érdekképviselet és a nemzeti tanács pedig nem lehet egyetlen párt tulajdona. A válaszom tehát: kell a külön kisebbségi képviselet, de csak akkor ér valamit, ha független.
A vajdasági magyarság számára az anyanyelv használata nem pusztán kommunikációs, hanem kisebbségi jogi és identitáskérdés is. Hogyan értékeli, hogy az Egyetemista Lista kampányában a magyarok által jelentős számban lakott településeken is elsősorban a szerb nyelv és a cirill írás jelenik meg?
– Igaza van abban, hogy ez identitáskérdés, és ezt komolyan is vesszük. A kampányanyagok magyarul, szlovákul és más vajdasági kisebbségek nyelvén is elkészültek. Adán és Topolyán magam is kampányoltam kétnyelvű szórólapokkal, és láttam, mennyit jelentett az embereknek, hogy magyarul is megszólítottuk őket. Online minden tartalom megjelenik magyarul is. Hogy nyomtatásban több a szerb nyelvű anyag, annak nem a kirekesztés az oka, hanem az, hogy ez a kampány önkéntes adományokból működik. Mögöttünk nincs állami költségvetés, nincsenek végtelen erőforrások, mint a kormánypártok számára. Maga a lista is jól mutatja, hogy milyen értékrendet képviselünk. Ezért is szerepel rajta több nemzeti közösséghez tartozó jelölt, mert Vajdaság és Szerbia mindannyiunké.
A köztársasági képviselőházban az elmúlt évtizedekben több magyar nemzetiségű képviselő is helyet kapott különböző választási listák és országos pártok színeiben. Ön szerint mitől válik a magyar nemzetiségű képviselő parlamenti jelenléte tényleges magyar politikai érdekképviseletté?
– Az eredményektől. A minden vajdasági magyar életére kiható eredményektől. Ülhet húsz vagy ötven magyar képviselő is a parlamentben, de ha nem a közösségük és az ország érdekében munkálkodnak, akkor az semmit sem ér. Nézzük meg, hol tartunk: a falvakban minden második-harmadik ház üres, a gazdák lassan tönkremennek, a fiatalok előbb a városba, aztán külföldre költöznek. Nemcsak az identitásuk miatt vették fel a magyar állampolgárságot, hanem azért, mert itthon nem láttak jövőt. Ha ez így folytatódik, akkor húsz év múlva mindaz hiábavaló lesz, amit ma a magyar oktatásért és kultúráért teszünk. Pedig voltak források. A kérdés az, hogy átláthatóan és mindenki számára egyenlő eséllyel osztották-e szét őket. A tényleges érdekképviselet számomra ezt jelenti: átlátható támogatási rendszert, minden faluba orvost, mindenki számára elérhető gyógyszerellátást, és olyan itthoni életszínvonalat, ami okot ad a fiataloknak arra, hogy a szülőföldjükön maradjanak, sőt még arra is, hogy akik már elmentek, azok visszatérjenek.
Egy 2023-as tudósítás a Szabad Polgárok Mozgalmának (SZPM) tagjaként mutatta be Önt. Jelenleg is tagja a pártnak? Ha nem, mikor és miért vált meg tőle, és mi ösztönözte arra, hogy most az Egyetemista Lista jelöltségét vállalja?
– Nem vagyok tagja. 2023-ban egy, a nők politikai szerepvállalását erősítő képzés révén kerültem előtérbe, és akkor jelent meg az említett tudósítás. A 2024-es helyhatósági választás előtt olyan döntések születtek az SZPM körein belül, amelyekkel nem tudtam egyetérteni, ezért 2024 tavaszán kiléptem, és kértem, hogy töröljenek az adatbázisukból is. Ennek semmi köze az Egyetemista Listához, hiszen ez jóval az előtt történt, mielőtt a 2024. november 1-jei tragédia után elindult az egyetemista mozgalom. Sem én, sem az értékrendem nem változott. Az egyetemistákat kezdettől fogva támogatom, mert ugyanazt képviselik, ami nekem mindig fontos volt: az egyenességet, a tisztességet, a szabad véleménynyilvánítást. Mi, idősebbek, harminc év alatt nem tudtuk rendbe tenni ezt az országot. Itt az ideje, hogy hagyjuk a fiatalokat vezetni, és segítsünk nekik, egy olyan országot újraépíteni, amit nagyon szeretünk. Sokáig behunytuk a szemünket, aztán elfordítottuk a fejünket, mert amíg a baj nem a mi kapunk előtt van, addig „nem a mi dolgunk”. Én nem politikus akarok lenni, hanem képviselő: a fiataloké és minden választópolgáré, akik nem azt várják, hogy mit kapnak, hanem hogy végre megdolgozhassanak a saját jövőjükért, itthon.
