2026. április 26., vasárnap

Hajszál híján egyensúlyban a költségvetés

Összefoglaló a temerini községi képviselő-testület üléséről

Eltérő véleményen voltak tegnap a képviselők a községi költségvetést illető témákban. Míg az ellenzék azt kifogásolta, hogy törvényszegő módon készült a módosítási indítvány, amiért akár milliós büntetést is kénytelen lesz fizetni az önkormányzat, a hatalom részéről elégedetten nyilatkoztak a megvalósítást illetően. Más kérdésekben is hű maradt önmagához a szerb radikálisok alkotta képviselői csoport. Szavazáskor ellenezte, vagy figyelmen kívül hagyta a beterjesztett javaslatokat. Mondvacsinált ügyrendi kifogásokkal hátráltatta az ülés menetét. Bár az ellenzék részéről elhangzott több napirend-módosítási javaslat, azok nem kerültek terítékre.

A képviselők megvitatták, majd szavazattöbbséggel elfogadták az idei évi községi költségvetés első félévi teljesítéséről szóló beszámolót. Az ellenzék hangosan kifogásolta, amiért csak most, október végén, amikor már értelmét vesztette, került az önkormányzat elé a szóban forgó jelentés.

A 2010. évi költségvetés módosítására vonatkozó javaslattétel előtt, mintegy bevezetésként, beterjesztették a község 50 millió dináros adósságvállalására vonatkozó határozat kiegészítését és módosítását. Ennek lényege, hogy a felvett bankkölcsönből nem finanszírozzák 10 millió dinár erejéig a szőregi óvoda építésének befejezését, és a tervezettnél olcsóbb volt a telepi iskola tetőcseréje. Az összeget a csatornázás folytatására, egy járeki trafó építésére és a temerini egészségház felújítására fordították. Az ellenzék azt szerette volna, ha a pénzt más módon osztják fel, például, hogy jusson egy másik trafó építésére is Járekon, illetve erősen kifogásolták, amiért nem az eredeti elképzelés szerint, a szőregi óvodára költötték a hitelt. Az a magyarázat, hogy tartományi pénzekből történik a beruházás befejezése, nem elégítette ki a hangadókat. Emiatt név szerinti szavazást kértek, mondván a polgárok hadd tudják meg, hogyan szavaztak a Járekról és Szőregről való képviselők. Az indítványt elvetették. A tanács részéről beterjesztett javaslatot pedig szavazattöbbséggel elfogadták.

A költségvetés módosításáról szóló vitában megint csak az ellenzék volt a hangadó. A valójában csak kisebb módosításokkal beterjesztett új költségvetési javaslatot a bevételek és kiadások átcsoportosításával hozták egyensúlyba. A beterjesztő részéről elhangzott, hogy kevés olyan község létezik, ahol 98,5 százalékos lenne a költségvetés teljesítése. Ez a tendencia vélhetően az év végéig megmarad. A kimutatott 74 millió dináros könyvelési hiány csak látszólagos, mivel nem tartalmazza a teljes költségvetési bevételt. Az ellenzék erősen kifogásolta, amiért nem készült kimutatás a bevételi és kiadási eszközök kilenchavi alakulásáról, így nincs összehasonlítási alap a módosítási javaslatok megtételére, miáltal csak elvi vitát folytattak.

A továbbiakban a képviselők ifjúsági kérdésekről, az inert (sitt) hulladék tárolási helyének kijelöléséről, alapítványok létrehozásáról, az óvoda munkatervéről és más időszerű kérdésekről tárgyaltak.

Magyar ember Magyar Szót érdemel