A Központ a külvárosban – külváros a központban elnevezésű projektum ezekben a napokban kezdődött. Az első ilyen rendezvény helyszíne pénteken az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ székháza volt.
Bátori József elnök köszöntőt mondva méltatta a Telepen székelő, városi jellegű művelődési központ együttműködését a helybeli és vidéki egyesületekkel. Kiemelte, hogy e ház sokrétű kapcsolatot létesít majd a Sodros fesztivál által is, amelyen évente fellépnek a központ műkedvelői a Telep, illetve Újvidék képviseletében.
Ismet Atić, a projektum szerzője és a program rendezője tudatta, hogy a jövő évi augusztusi fesztivál szervezői a Dél-Telep, a Bratstvo Telep és a Nikola Tesla Telep helyi közösségek. Előtérbe helyezte a feladatvállaló helyi magyar művelődési központ szerepét a tervezett műsorban és a székváros kulturális életében, a tolerancia jegyében.
Uri Ferenc helytörténész múltidéző előadást tartott a Duna folyó újvidéki Sodros nevű csatornájáról, amelyet német megszállók létesítettek a Kamenica-szigeten a célból, hogy a Kis-Dunát összekössék a Nagy-Dunával. E csatorna az 1942-ben épült hajógyár szükségleteit szolgálta (építőanyag szállítására és vasbeton hajók, uszályok vontatására, útra bocsátására).
Az estre látogatók betekintést nyertek a Kis-Duna 1913-től 1922-is épülő homokhídjának a történetébe is. A vendégelőadó feltérképezte a folyó környékét: A Háglit, az elmocsarasodott régi Duna-ágat a Gusak tanyával, a töltés irányvonalát, a környező telepi utcákat a Libagyeppel stb., miközben felelevenítette az ide fűződő gyermek- és ifjúkori emlékeit.
Az esten a művelődési központ vegyes kórusa magyar népdalokat adott elő Mádity Tamara vezényletével. Patarica Tímea és Ladisity Nikola, az irodalmi szakcsoport tagjai szavalattal gazdagították a műsort, Ladisity Melinda szakvezető szervezésében.
A rendezvény után a vendégek, egyesületek képviselői és más érdeklődők megcsodálták Fajtner Zoltán Sodros című fotókiállítását. A többféle technikával készült művészi képfelvételek az 1970-es évektől napjainkig terjedő időszakban évszakonként örökítik meg elsősorban a Kis-Dunát és partvidékét. A fotók szinte festményként jelenítik meg a titokzatos természetet.
A kiállítás október elsejéig 16-tól 22 óráig tekinthető meg a művelődési központ kistermében.



