2024. május 11., szombat

Megtalálták az újvidéki lány holttestét

A Duna partján, Stari Banovac közelében vasárnap egy nő holttestére bukkantak. A hozzátartozók megerősítették, hogy a 27 éves Iva Balogról van szó, akit két napon át kerestek. A lány eltűnését még szombaton reggel bejelentették. A közösségi oldalakon közzétett információk szerint a lányt szombaton reggel 4 óra körül látták utoljára a Duna szerémségi partján lévő, évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Tiszti strandon, ahol a Blic értesülései szerint egy bulin tartózkodott, és a barátnőjével együtt megindult a Dunába fürdeni.

Az említett hírlap szerint a barátnője ezt követően egy pillanatra magára hagyta, és azután Ivának nyoma veszett. A keresésében a csendőrség búvárai, a folyami rendőrség tagjai is részt vettek, akik a strand környékén alaposan átfésülték a Dunát és a partszakaszt is. A nő holttestét végül vasárnap 13 óra 15 perc körül találták meg, majd boncolásra szállították, hogy megállapítsák a halál pontos okát és körülményeit. Sajtóértesülések szerint a holttestet a családtagok azonosították, akiket Ópázovára (Stara Pazova) hívtak, ahova a holttestet is szállították.

A szerémségi oldalon lévő Tiszti strand egyre népszerűbb, a forróság elől egyre többen menekülnek ide. Amióta a vasúti híd és a környező bekötőutak kiépültek, az élérhetősége is könnyű, rendezetlensége azokat is vonzza, akik különböző, kevésbé legális aktivitásokra is hajlamosak.

Éjjelente állítólag félig spontán módon összeverődő társaságok buliznak itt, a strand erdős része lehetőséget nyújt a férevonulásra. Akár autóval is leparkolhatunk közvetlenül a Duna partján, ami az ismerkedésnek, bulizásnak, a szocializálódásnak egy új, urbánus-naturista dimenzióját jelenti.

Nyitókép: Ótos András felvétele