1933-ban a szokatlanul hűvös június után, július eleje sem mutatkozott túl melegnek Újvidéken. Hétfőn is még meglehetősen hűvös volt, majd kedden a hőmérő higanyszála erősen emelkedni kezdett. A következő nap reggelén már 30 fokot mutatott, árnyékban. Azokban a napokban Podgoricán, lévén, hogy akkor még egy országról volt szó, 34 fokot mértek árnyékban, majd Újvidéken ugyanazon a napon, 34 és fél fokot jegyeztek, tehát itt melegebb volt, mint a sokkal délebben lévő Podgoricán. Ez a kilencven évvel ezelőtti hőhullám Hollandia és a La Manche csatorna felől közelítette meg Közép-délkelet-Európát, így tájainkat is. Hasonlóan talán mint napjainkban. Az akkori világ nem sokat gondolkodott, vagy bevonult a vastagabb falak biztosította hűvösbe, vagy levonult a folyóra, a beindult fürdőidényben, így a Duna partján lévő nagy hírnévnek örvendő, rendezett Strandra.
Amikor az újvidéki nyár egyik kedvenc helyszínének a történetével foglalkoztunk, leggyakrabban csak egy megközelítési lehetőséget emlegettünk, az egykori Strand úton, vagy a későbbiekben a Fruška gorai úton való elérhetőséget, lévén, hogy a parti fürdőt, amely az 1912-ben készült műszaki leírásból ítélve városi befektetésként 500 méter hosszú és 60 méter széles volt, egy enyhén lejtős, homokos részből, és a fölötte elterülő fűzfásból állt. Magának a helynek az is előnye volt, hogy nemcsak a homokszemek nagysága volt megfelelő, hanem itt, a Duna vizét még nem szennyezte be a városi szennyvízcsatorna. Maga a Strand viszonylag közel volt a városhoz, akkor a Széchenyi utcai, utolsó villamosmegállótól kb. 1,4 kilométerre. Ezért nem kell csodálkozni, hogy a folyóparti fürdő az újvidékiek időtöltésnek egyik kedvenc nyári helyszíne lett.
A két világháború között már nemcsak gyalog, kocsival vagy kerékpárral lehetett megközelíteni a Strandot, hanem a kedvelt strandi robogóval is, ami nem volt más, mint a Limán városrész homokkal való feltöltésére használt, keskeny nyomtávú, motoros mozdony vontatta kisvasút. A napokban pedig, a régi újságokban tallózva, rátaláltam egy igazi fürdővonat létezéséről szóló hírre. Ugyanis 1933. július 11-étől a vasúti igazgatóság fürdővonatot indított, a Téli kikötő (a Horgász-szigetnél), az Adamovics telep és a Jugovicsevo között (a mai Európa sugárút), az egykori vasút mentén. A fürdővonat, a következő állomásokon állt meg: Jugovićevo, teherpályaudvar, a Futaki úti 60. számú őrháznál, a telepi 7. számú sorompónál, valamint a Kraxner közelében lévő A jelzésű vasúti kereszteződésnél. A menetrend szerint az első vonat 8.30-kor indult Jugovićevóról, majd 10, 11.06, 13.40, 14.40, 15.40, 17.40, 18.40, 19.40, 20 óra 40-kor indult a szerelvény. A Téli kikötőből, 9.30-kor indult a vonat. A téli kikötőtől az utolsó vonat 20 óra 10 perckor indult vissza. Ezzel a fürdővonattal a Telep, valamint a repülőtér környékének szerényebb jövedelmű lakossága „könnyen, olcsón és gyorsan” közelíthette meg az újvidéki Strandot. A vasúti igazgatóság meg volt győződve arról, hogy szép forgalmat fognak lebonyolítani.
A menettérti jegy az akkori 3 dinárba került. Arról viszont, hogy mennyire volt kifizetődő bevezetni a fürdővonatot csak úgy szerezhetünk tudomást, hogy a Ribnjakon élő újvidékiek követelték, hogy a Kamenicára tartó hajó kössön ki a Ribnjákon, hiszen a vasúti igazgatóság „ügyesen” felmérte, hogy a fürdővonat az első meleg nap után bebizonyította, hogy „kifizetődő” vállalkozás, és hasonlónak ítélték meg a hajójárat sikerét is, a Ribnjakon való kikötéssel. A dunai fürdőzésnek voltak azonban árnyoldalai is. A Duna könyörtelenül szedte áldozatait ezen a részén. „Cvejić Đoka vízhordó jelentette a rendőrigazgatóságon, hogy a Duna hídtól nem messze a földön egy csendőregyenruhát talált, a tulajdonos, azonban sehol sincsen.” Ő hiába kereste a ruha tulajdonosát, és hiába várta, ezért egy bizonyos idő után jelentette a rendőrségnek, ahonnan bizottságot küldtek a helyszínre. „A Bizottság megállapította, hogy a ruha tulajdonosa Gorovič Petar közcsendőr, aki Noviszádon teljesített szolgálatot és fürdés közben vízbe fulladt.” Abban az évben azonban nemcsak a híd körül jártak szerencsétlenül, ahol kimondottan erős sodrása van a folyónak, hanem a Betyárstrandon és a Tiszti fürdőnél is, mert a Duna itt, kettesével szedte áldozatait. Többek között Ilicsics Kazimir újvidéki cukrász és Kondzsa Sztipán egyszerre vesztek oda, és lettek áldozatai a nagy folyónak. Ezek a hírek beárnyékolták, de nem rontották el, az újvidékiek fürdőzési kedvét.
