2024. május 9., csütörtök

Felkészülten a kánikulába

A városi önkormányzat felkészült a hőhullámra, két helyszínen ivóvízzel teli ciszternákat helyeztek el, emellett a város több pontján található ivóvizes csapokat használható állapotba hozták. Az érintett, illetékes szolgálatokat készenlétbe helyezték a magas hőmérséklet miatt, amely veszélyeztetheti az emberek egészségét is.

Milan Đurić polgármester elrendelte a kommunális közvállalatoknak, a városi igazgatóságoknak, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy szükség esetén megfelelően reagálhassanak. A polgármester hangsúlyozta, hogy a város vezetősége folyamatos kapcsolatban áll az illetékes minisztériummal, valamint a rendkívüli helyzetek kezelésével megbízott ügyosztállyal. Koordinálják a városi közvállalatokat, az illetékes, városi igazgatóságokat és az egészségügyi intézmények tevékenységét is.

– Felszólítjuk a polgárokat, hogy tartsák magukat az előírásokhoz: mindenhol tilos a tűzgyújtás! Tartsuk tiszteletben a szakemberek javaslatait annak érdekében, hogy könnyebben átvészeljék a hőhullámot – üzeni Đurić.

A Városi Vízművek Közvállalat tehát két helyszínen parkolt le ivóvízzel teli ciszternákat, a Szabadság téren, valamint további két ciszternát a Futaki piacnál, a Felszabadulás sugárút és a Zsidó utca kereszteződésénél. Szükség esetén a közvállalat még egy ciszternát fog kihelyezni a város valamelyik, forgalmas pontján. A közvállalat illetékesei szerint az újvidékiek az ivóvizes csapok mellett is felfrissülhetnek, amelyek a város több forgalmasabb pontján vannak. Csapokat szerelték fel a városközpontban lévő tűzcsapokra is. A sétálózónán kívül ivóvizes csapokat találunk a Mogin fivérek utcában, a posta előtt, a Jaša Tomić sugárút 1. előtt (a Felszabadulás sugárút kereszteződésénél, a bódé mögött), a cseneji Partizán utca 2. előtt, a Duna parkban, a Limáni parkban, a Népfront utca szám nélküli épületénél, az Újvidéki vásár utcában a Novkabel valamikori üzleténél, a Shangai városrészen (VI. utca), a SPENS-nél, a Duna-parton a sétányon, a Hadseregotthonnál, továbbá a 4. és 27. számok előtt, valamint a Péterváradi várban, az Akadémia előtt.

Nyitókép: Ótos András felvétele