2024. május 11., szombat

Megújul a Kraljević Marko utca

Az építkezés május 1-jéig befejeződik

Milan Đurić polgármester szerdán a Kraljević Marko utcában folyó útépítési- és infrastrukturális munkálatok helyszínére látogatott.

Jelenleg a Kraljev park épületkomplexum keretében működő Maxi üzlet és az I. Péter király sugárút közötti utcaszakaszon folyik az aszfaltozás, ezt követően a közlekedési jelzéseket helyezik majd el. A polgármester a helyszínen elmondta, hogy a Kraljević Marko utcában az I. Péter király és a Jaša Tomić sugárút közötti szakaszon végzett munkálatok kivitelezésére 133 millió dinárt fordítottak a városi költségvetésben.

– Nagyon elégedett vagyok azzal, hogy a kivitelezőktől azt hallom, hogy a munkálatok minden jel szerint még a szerződésben foglalt határidő lejárta előtt befejeződnek, pontosabban május 1-jéig. A projekt megvalósítása során ez az utca teljes egészében megújul. Az infrastrukturális munkálatok sikeres kivitelezése nem tett kárt a növényzetben, a meglévő fákat sikerült megőrizni. A Síkvidéki Erdészeti Intézettel együttműködve csupán az ágak metszését kellett elvégezni azokon a fákon, amelyeken erre szükség mutatkozott. A munkálatok keretein belül tizenhat LED-izzóval felszerelt lámpaoszlopot is felállítottak. Az utcában a 37-es számú épület kulturális műemléknek számít, ezért a munkálatok során megtették a szükséges óvintézkedéseket. A Kraljević Marko utca egy pillanatig sem volt teljesen lezárva, mivel a munkálatokat szakaszonként végeztük el annak érdekében, hogy elkerüljük az utca teljes lezárását  – mondta a polgármester, majd hozzátette, hogy a polgárok szükségletei szerint ebben az utcában hamarosan néhány padot és egyéb utcabútort is elhelyeznek.

A munkálatok itt tavaly kezdődtek meg, az utca teljesen új úttestet kap, ezenkívül mindkét oldalán térkövekből kirakott járdával, új autóbejárókkal, 102 parkolóhellyel, felújított csatornahálózattal és 50 új esővízelvezetővel bővül.

Nyitókép: Vladimir Zubac felvétele