2025. július 12., szombat

Ikrek találkozója

Az Újvidéki Egyetem rektorátusán a hétvégén az egyetem keretében működő, Viselkedés- és Genetikakutató Központ szervezésében egypetéjű ikrek számára szerveztek találkozót, társalgással egybekötött ismerkedési rendezvényt.

Az Ikrek találkozóját az idén szervezték meg első alkalommal Újvidéken. A kutatók ilyen módon szeretnék kifejezni hálájukat azért, mert a Bölcsészettudományi és az Orvostudományi Kar közös, genetikai tanulmányok kidolgozásában nagyon sok iker vett részt. A kutatásegyüttessel a szellemi egészség szintjének pszichológiai, környezeti és öröklődési meghatározóit igyekeztek feltérképezni, 530 olyan, többnyire nagykorú személyt vontak be, akinek legalább egy ikertestvére van.

A projektum dr. Snežana Smederevac projektumvezető nevéhez fűződik. A kutató elmondta, hogy 2011óta kutatják a szerbiai ikrek egymás közti kapcsolatrendszereit, a viselkedéstani genetika tudományágán belül egy-, illetve kétpetéjű ikrek viselkedését hasonlították össze. A kutatás arra próbál rámutatni, hogy az intelligencia különböző formáinak szintjét mekkora mértékben határozza meg az öröklődés, és mekkora részért felelősek a környezeti hatások. Nagy általánosságban, a végsőkig leegyszerűsítve a kutatás lényegét, elmondható, hogy noha az intellektuális képességeket a gének határozzák meg, a gyerekek iskolai sikerének tekintetében mégis talán a környezet játszik nagyobb szerepet. Az alkoholizmus, mint betegség kialakulásában például a genetika játszik nagyobb szerepet. Szeptembertől a kutatásokat kiterjesztik a gyerekekre is, segítve ezzel az ikrek szüleit a gyereknevelésben. A szerbiai ikrek regiszterében ezernél is több ikerpárt tartanak nyilván.

A találkozón megjelent ikrek genetikai vizsgálatokkal, zigótateszttel alátámasztott bizonylatot kaptak arról, hogy egy- vagy kétpetéjű ikrek.

Magyar ember Magyar Szót érdemel