2024. május 12., vasárnap

Felfejlesztésre ítélve

Az I. Péter király sugárút és a Paja Markovć Adamov utcák kereszteződésénél álló házikó kerítését ledöntötték, az udvarban álló, teljesen egészséges fát kivágták, a házba vezető, a tetőre szerelt oszlophoz csatlakoztatott villanykábeleket pedig levágták. Azok, akik ismerik Újvidék fejlesztési dinamikáját, már tudják, hogy a három, felsorolt dolog csakis egy dolgot jelenthet: A házikót (felső fotó) halálra ítélték, és az utcasarkot hamarosan „rendeltetésszerűvé teszik”.

Tekintettel a lokációra, arra, hogy egy különösen forgalmas sugárútról beszélünk, valúszínűsíthetjük, hogy 6-7 emeletes sarokház épül majd itt, a 42-es szám alatt, olyan lakóépület, mint amilyenek ennek a sugárútnak a másik felén már régen kiépültek. Az I. Péter király sugárútnak a Felszabadulás sugárút és a Pirosi utca közötti szakaszán már csak egy „családi” ház maradt (alsó felvételünkön), ebben az egyik népszerű gyorsétkezde működik, és valószínűleg csak azért kerülhette el mostanáig a „fejlődést”, mert az elmúlt bő két évtizedben annyira jól beindult az üzlet, hogy a tulaj nem engedheti meg magának az építkezés ideje alatti profitkiesést, illetve a beruházónak nem kifizetődő kárpótolni az étteremtulajdonost. Az étkezde melletti házat nemrégiben lebontották, tegnap délelőtt megjelent a daru, amely összeszereli a statikus, építkezési darut.

Szeli Balázs felvétele

Szeli Balázs felvétele

Pár száz méterrel a Felszabadulás sugárút irányában évtizedekig működött sikeresen a Panter kávézó, ezt az épületet a május elsejei ünnepek idején bontották le. Ez a kocsma is, akárcsak a fent említett hamburgersütöde, a város egyik jelképének számított, különösen népszerű és forgalmas volt hosszú évtizedeken keresztül. Most, a megváltozott igényrendszerrel összhangban lakóépület épül a helyén.

Nyitókép: Szeli Balázs felvétele