2024. április 12., péntek

Felújították a törökkanizsai gimnáziumot

A tartományi titkárság támogatásával folyamatosak a beruházások a Dositej Obradović Gimnázium és Szakiskolában

Pénteken délelőtt Törökkanizsára látogatott Szakállas Zsolt, a Tartományi Kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár és megtekintette a Dositej Obradović Gimnázium és Szakiskola felújított homlokzatát. A titkárt Fekete Angéla, az intézmény igazgatója, Jerasz Anikó, a magyarkanizsai Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ igazgatója, Újhelyi Nándor, a törökkanizsai képviselő-testület elnöke, Jaksa Róbert, a környezetvédelmi minisztérium államtitkára és Kiss Vendel, községi tanácstag fogadta.

Szakállas Zsolt elmondta, hogy a tartományi titkárság megközelítőleg 2,5 millió dinárral támogatta az iskola felújítását.

 

(Fotó: Gergely Árpád felvétele)

(Fotó: Gergely Árpád felvétele)

– Fontos megjegyezni, hogy ez az iskola olyan intézmény, amely évről évre sikeresen pályázik a titkárságon. Minden iskolát arra kértünk, hogy készítsenek tervet a legfontosabb munkákról, amelyeket el kell végezni. Nem tudunk mindenkit egyszerre támogatni, de ha van egy tervünk, és lépésről lépésre haladunk, akkor kisebb munkálatokkal is jelentős eredményeket tudunk elérni. Erre nagyon jó példa a törökkanizsai gimnázium, hiszen egy bizonyos folytonosság van az elvégzett munkában. Az épületben előzőleg a vizesblokkok újultak meg, most pedig a homlokzat egy része, és várhatóan a következő évben is pályázni fognak, és reméljük, hogy folytatni tudjuk a munkálatokat. Ezenkívül érdemes megjegyezni, hogy olyan pályázatokat is kiírtunk ebben az évben, amelyeken keresztül az iskolák felszerelését támogattuk, és ezeken is sikeresen vett részt az intézmény. Nagyon jó együttműködést ápolunk, és remélem, hogy ez így marad a jövőben is – tette hozzá Szakállas Zsolt.

(Fotó: Gergely Árpád felvétele)

(Fotó: Gergely Árpád felvétele)

Fekete Angéla felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években a tartományi titkárság támogatásának köszönhetően számos befektetésre került sor az intézményben. Hozzátette, hogy a tetőszerkezet tantermek feletti részét felújították, valamint elvégezték az iskola vízszigetelését, felújították a mosdókat, valamint a homlokzat egy részét is hőszigetelték.

– A hőszigetelés három fázisból áll, amelyekből idén az első részt sikerült elvégezni. Hátravan még a folyosók és az irodák szigetelése. Jelenleg folyamatban van a kémiatanterem felújítása, valamint szükségünk lenne egy új autóra is, amivel felkészítenénk a tanulóinkat a B kategóriás hajtási vizsgára – fogalmazott az igazgatónő. 

Nyitókép: A tartományi titkárság 2,5 millió dinárral támogatta a homlokzat hőszigetelését (Fotó: Gergely Árpád felvétele)