A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ebben az évben is folytatta az Együtt a közösségért elnevezésű programot, amely által fontos helyi projekteket támogat a gyermekek és fiatalok számára. Az idei, 17. pályázati ciklusban összesen 75 pályázat érkezett, 13 partneri városban és községben 24 projektet választottak ki támogatásra. Az idei projektekre a NIS 144,5 millió dinárt irányozott elő.
A támogatott intézmények között két Törökbecse községbeli intézmény is szerepel. A Törökbecsei Egészségház egy modern, három szondával ellátott ultrahangkészüléket kap, amely pontosabb diagnosztikát és a páciensek egészségi állapotának gyorsabb követését teszi lehetővé. Az eszköz beszerzése nagy jelentőséggel bír a gyermekek és felnőttek rendszeres vizsgálata szempontjából. A projekt értéke 4.557.110 dinár.
Támogatást kapott továbbá a beodra-karlovai Dr. Đorđe Joanović Általános Iskola, amelyben a tornaterem parkettáját és elektromos hálózatát újítják fel. Ez az egyetlen ilyen jellegű helyiség a településen, amelyet iskolások, iskolai szakkörök és helyi sportegyesületek is használnak, így a projekt biztonságosabb és jobb feltételeket nyújt majd a tanórákhoz és az edzésekhez. A munkálatok értéke 2.442.890 dinár.
A Szerbiai Kőolajipari Vállalat 17 éve nyújt segítséget az Együtt a közösségért program keretében a helyi önkormányzatoknak és a civil szervezeteknek. A program célja az oktatás, az egészségügy, valamint a gyermekek és fiatalok számára szolgáló sport- és közösségi terek fejlesztése, azzal az üzenettel, hogy a fiatalokba való befektetés a közösség jövőjébe való befektetés.
Nyitókép: A Törökbecsei Egészségház. (Fotó: Kancsár Izabella/Archívum)


