A zentai Mécsvirág együttes interaktív koncertjével emlékeztek meg arról a Topolya Község Múzeumában májusban megnyílt mackótárlat hangulatos nagytermében, hogy pontosan 100 éve jelent meg A. A. Milne kultikus regénye, a Micimackó. Vastag Gazsó Hargita múzeumpedagógus, a program ötletgazdája elmondta, hogy célzottan időzítették a koncertet október 14-ére.
– A múzeum mackótárlatának egyébként is az adta az apropóját, hogy idén ünnepeljük Alan Alexander Milne regénye angol nyelvű megjelenésének 100. évfordulóját. Kislányommal korábban is rendszeresen hallgattuk Micimackó meséinek megzenésített albumát, amely 1995-ben jelent meg Verebes Ernő zenéivel, és amelyen felesége, Verebes Krnács Erika is közreműködött, akinek ennek nyomán vetettem fel azt az ötletet, hogy ezen a jeles dátumon el tudnák-e hozni a múzeumba az albumot, és örömmel fogadta az ötletemet. Immár a Mécsvirág együttes tagjai: Verebes Krnács Erika előadóművész, Baráth Hajlnal Anna verséneklő és Zsoldos Ervin verséneklő és zeneszerző, gitáros begyakorolták az 1990-es években megzenésített dalokat és a prózai részeket. Sőt, interaktívvá tették a koncertet, a gyerekeket gondolkodásra serkentő, megmozgató, a motorikájukra, a szemmozgató izmaikra és a koncentrációjukra is ható prózai-zenés anyagot állítottak össze a Százholdas Pagony lakóinak történetei nyomán, amit Topolya előtt már Zentán is bemutattak, és egészen biztosan máshova is szívesen elvinnék. A múzeumi ünnepséget megtisztelte jelenlétével Verebes Ernő zeneszerző is. Ezzel nagy örömünkre Topolyán méltó módon emlékeztünk meg a Micimackó 1926. október 14-ei megjelenésére – közölte a múzeumpedagógus.
A Mécsvirág együttes interaktív koncertjére a Csáki Lajos Általános Iskola és a Nikola Tesla Általános Iskola alsós osztályai, valamint a Bambi Iskoláskor Előtti Intézmény óvodásai látogattak el – mintegy 70 gyermek a kísérőpedagógusaikkal. A tárlat apropóján korábban két amerikai zászlót viselő mackót ajándékozott Topolya Község Múzeumának Milena Goldsmith Dimirijević, az egykori topolyai színházigazgató, Dimitrijević Lusztig Mara leánya, amit a Mécsvirág együttes koncertjének végén kisorsoltak a gyerekek között. A tárlat az év végéig megtekinthető a múzeumban.
Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana



