2026. október 15., csütörtök

Hétfőtől ismét megáll a Soko gyorsvonat Péterváradon

Október 19-étől újra megállnak a járatok a péterváradi vasútállomáson, az újvidéki Pirosi úti megállóhelyen pedig további fejlesztések várhatók

Hétfőtől, október 19-étől ismét megáll a Soko gyorsvonat a péterváradi vasútállomáson – erősítette meg Žarko Mićin, Újvidék polgármestere.

A döntést azután hozták meg, hogy a városi vezetés egyeztetett az illetékes intézményekkel, és elemezte a lakosság részéről az elmúlt időszakban érkezett észrevételeket és igényeket.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a városi vezetés folyamatosan figyelemmel kísérte a helyzetet, és az intézkedéssel szeretné megkönnyíteni azoknak az újvidékieknek a mindennapi közlekedését, akik a péterváradi vasútállomást veszik igénybe.

– Egyeztettem a Srbijavoz vasúttársaság és az építésügyi minisztérium képviselőivel, így hétfőtől a Sólyom gyorsvonat ismét megáll Péterváradon. A próbaidőszak lehetőséget adott arra, hogy feltárjuk a problémákat. Beláttuk, hogy a Sólyomnak mindenképpen meg kell állnia Péterváradon is, hiszen az utasok egy része már megszokta ezt a lehetőséget – emelte ki Mićin.

A Pirosi út melletti megálló felszereltsége meglehetősen kezdetleges

A Pirosi út melletti megálló felszereltsége meglehetősen kezdetleges

A polgármester elmondta, hogy az újvidéki Pirosi úton kialakított műszaki-utasforgalmi vasúti megállóhely működésével kapcsolatban is további hiányosságokat észleltek.

– Megerősítettük az autóbuszjáratokat, és hamarosan egy új járatot is bevezetünk. Első lépésként kibővítjük a meglévő parkolót, amelyet jelenleg olyanok is használnak, akik nem vonattal utaznak. Ha a bővítés után sem veszik figyelembe, hogy a parkoló elsősorban a vasúti utasok számára készült, attól tartok, kénytelenek leszünk fizetőssé tenni. Mindent megpróbálunk azonban ennek elkerülése érdekében – fogalmazott Mićin.

Hozzátette, hogy hamarosan egy korszerű, hatfülkés mobil illemhelyet is elhelyeznek a megállóhelynél, emellett egy jegypénztárként működő épületet is kialakítanak, ahol személyesen lehet majd menetjegyet vásárolni.

Magyar ember Magyar Szót érdemel