2026. október 15., csütörtök

Közvetlen párbeszéd a polgárokkal

A VMSZ temerini képviselői a személyes kapcsolattartás és a helyi magyar közösség érdekképviseletének fontosságát hangsúlyozták

A temerini piactéren csütörtök délelőtt a Vajdasági Magyar Szövetség községi szervezete kampányrendezvényt tartott, amelyen többek között Petri Laura és Pál Viktor, a párt köztársasági parlamenti képviselőjelöltjei is jelen voltak és elbeszélgettek a polgárokkal.

Sziveri Béla, a VMSZ községi szervezetének elnöke lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy mindig a személyes találkozás és beszélgetés a legfontosabb.

– Kijöttünk a piacra és a következő hét csütörtökén is itt leszünk. Hoztunk reklámanyagot, szórólapokat, a programunkat is megtalálhatják, valamint golyóstollak és öngyújtók is vannak. Az emberek megállnak, beszélgetünk velük. Elmondjuk, hogy miért fontos, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségre, az ötös listára szavazzanak. Ez az egyetlen vajdasági és magyar párt, amely részt vesz a választásokon. A VMSZ az a párt, amely a vajdasági magyarok érdekeiért fog harcolni. Nagyon sok embernek nem kell ezt elmondani, mivel tisztában vannak vele, hogy csakis az ötös – fogalmazott Sziveri Béla.

Pásztor Róbert, a községi képviselő-testület elnöke elmondta, hogy nem a klasszikus értelemben vett kampányüzenettel érkeztek, hanem azzal a kérdéssel fordulnak a magyar emberekhez: miből gondolják, hogy a VMSZ képviselőinél bárki másnak fontosabb lenne, hogy minden magyar gyerek bekerüljön a helyi óvodába, vagy ösztöndíjban részesüljön.

– Miből gondolják azt, hogy nálunknál bárkinek is fontosabb lenne, hogy a helyi civil szervezetek támogatásban részesüljenek? Ha van erre valakinek elfogadható válasza, akkor abban a pillanatban félre állok a politikából. Idáig azonban még nem kaptunk olyan választ, amit logikusnak mondhatnánk. Szerintem helyi szinten ez a legjobb kampányszlogen. Úgy tűnik, hogy a temerini magyarságot nem kell minderről meggyőzni – mondta Pásztor Róbert.

Hozzátette, hogy a községháza 25-ös irodája mindig nyitva áll a polgárok előtt és ha csak egy százalék esély van arra, hogy egy adott probléma megoldódjon, akkor az megoldódik.

– Ritkán hangoztatjuk, de létezik egy falugondnoki szolgálat is Temerinben, amely több mint harminc idős személlyel foglalkozik. Elszállítja őket a piacra, az orvoshoz, mindezt térítésmentesen. A mindennapi problémák túlnyomó részét megoldjuk. Persze vannak olyan dolgok is, amelyekre nincsen kihatásunk, viszont akár az óvodába, az iskolába, vagy a civil szervezeteknek kell segítség, mindig a temerini magyarok rendelkezésére állunk – szögezte le Pásztor Róbert.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Fúró Dénes felvétele