A szenttamási Kálvária – a hit és az összefogás jelképe

A szenttamási kálvária 1868-ban épült, és mára a helyi magyarság összetartásának egyik fontos jelképévé vált. 2001 óta minden év augusztus 19-én, Szent István napjának előestéjén itt tartják az államalapító ünnepéhez kapcsolódó szabadtéri szentmisét. A megújított stációk és a szenvedő Krisztus-kápolna a helyi vallási és kulturális örökség fontos részét képezik. Az idei tábori misét is megtartották, amelyet Zsúnyi Tibor helyi plébános celebrált.
‒ 25 évvel ezelőtt, augusztus 19-én msgr. Pénzes János, az akkori megyés püspök áldotta meg a kálváriát. A kálváriához kapcsolódik a Szenvedő Krisztus-kápolna, amely azt hiszem, egyedülálló az egész egyházmegyében. A kálvária Szenttamás azon részén található, amelyet inkább magyarok laknak. Valamikor felmerült az a gondolat, hogy talán egy kis kápolnát kellene építeni ezen a részen, hiszen ide húzódtak inkább a magyar anyanyelvű, katolikus emberek – magyarázta Zsúnyi Tibor.

Elmondása szerint a második világháborút követően a területet évtizedeken át elhanyagolták. A kálvária felújítását a kilencvenes évek második felében a Paska család kezdeményezte, és 2001-re fejeződött be. A helyiek ma is büszkék arra, hogy Szenttamás magyarságának egy szép és méltó kálváriája van, amely egyben hitük kifejezője és az összefogás emlékműve is.
‒ Az egyházmegyékben sok helyen az a szokás, hogy a kálváriát a temetőben alakítják ki. A kettő szinte összenőtt, és természetessé vált, hogy így a kálvária is látogatottabb. Kevés helyen fordul elő, hogy a kápolna és a stációk a temetőtől elkülönülő, önálló egységet alkotnak. Más vajdasági kálváriáktól eltérően a szenttamásit évente három alkalommal is használjuk. Nagypénteken keresztúti ájtatosságot, augusztus 19-én, Szent István ünnepének előestéjén szentmisét tartunk, szeptember 14-én, a helyi Szent Kereszt felmagasztalása-templom búcsúján pedig ismét keresztúti ájtatosságra gyűlünk össze – mondta a szenttamási plébános. 

Három év munkája és összefogása
Az évtizedekig elhanyagolt terület megtisztítását és a kálvária felújítását a Paska család kezdeményezte. Az utca lakóival közösen megkeresték az illetékeseket: a Graditelj munkaszervezetet és a hitközség vezetőit, hogy segítsenek megmenteni a Kálváriát. A többszöri kezdeményezés azonban sokáig süket fülekre talált. Akkor még kevesen hittek abban, hogy az elhanyagolt területből egyszer az összefogás jelképe válhat.
Végül szinte a semmiből – néhány vállalat támogatásával és rengeteg önkéntes munkával – három év alatt sikerült felújítani ezt a rendkívül értékes létesítményt.
‒ A nagytakarítás 1996-ban elkezdődött és 1997-ben folytatódott, mert az egész terület egy nagy szeméttelep volt. Az egyház képviselőivel és az utca lakóival közösen kitakarítottuk a területet, és csak ekkor váltak láthatóvá a kálvária romjai. A stációk újjáépítése 1998-ban kezdődött. Az első stáció ledőlt, de a többi is nagyon rossz állapotban volt – mindet rendbe hoztuk. A nagyon rossz állapotban lévő bejárat 1999-ben lett teljesen lebontva, majd az önkéntesek újrafalazták, ezt követően pedig az egész területet körülkerítettük. Egy évvel később nekiláttunk a kápolna rendbetételének. Anyagiak híján akkor még csak kitakarítottuk és elhordtuk a törmeléket. Ugyanazon év őszén Tari István író közbenjárására támogatást kaptunk a stációképek elkészítésére. Ezeket, valamint az oltárképet Morvay László iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja készítette el különleges eljárással, háromszáz éves garanciával. A művész úr egyetlen kérése az volt, hogy a képeket azonnal építsük be. Ekkor kezdett igazán lendületet venni a Szarvas Péter atya és a helyi közösség által szervezett adománygyűjtés. Lassan a munkálatok is megindultak: megkezdődött a kápolna falazása, vakolása és betonozása – sorolta Paska Klára.
Hozzátette, hogy mindenki a maga lehetőségeihez mérten, a saját területén segített, ahogyan és amivel csak tudott.
– A kőfaragók kereszteket, valamint márványlapot adományoztak az oltárhoz. 2001. június 23-án érkezett meg a művész úr, és ekkor hozták el a tűzzománcból készült stációképeket is, amelyeket betonba kellett beépíteni. Augusztus 19-ére minden a helyére került, és ezen a napon sor került a kálvária felszentelésére is – mondta Klára. 
A közösség öröksége
A szenttamási kálvária azóta is áll, és nap mint nap nemcsak a helyiek, hanem külföldről érkező látogatók is felkeresik. A ma is élő és használatban lévő kálvária annak a közösségi összefogásnak állít emléket, amely az 1990-es évek második felében lehetővé tette a megmentését és újjáépítését.
Büszkeséggel tölti el mindazokat, akik annak idején elindították a kezdeményezést, hogy a szenttamási kálvária ma nemcsak a hit, hanem a helyi magyarság összetartásának és tenni akarásának is egyik legszebb jelképe.