Augusztus 16-án ismét benépesül a topolyai vásártér, ahol immár tizenötödik alkalommal rendezik meg a Vajdasági Parasztolimpiát. Az egész napos családi rendezvényen a hagyományőrzés, gasztronómia, vidám vetélkedők és a szórakoztató programok egyaránt helyet kapnak. Az estét tűzijáték és a Dolly Roll koncertje koronázza meg.
A nap az új kenyér ünnepéhez kapcsolódó eseményekkel kezdődik. Reggel 8 órakor fiákeres felvonulás indul a vásártérről, majd 9.30-kor kenyérszentelő szentmisét tartanak a Sarlós Boldogasszony-nagytemplomban.
Tomik Nimród, az események egyik fő szervezője elmondta, hogy a rendezvény egyik, várhatóan legnépszerűbb kísérőprogramja ezúttal is a marhapörköltfőző verseny lesz. A főzőcsapatok 12.30-kor gyülekeznek, 13.30-kor meggyújtják a tüzet, a zsűrizés 17.30-kor kezdődik, az eredményhirdetést pedig 18.30-ra tervezik. A szervezők már várják a jelentkező csapatokat, a 024/712-403-as, valamint a 063/872-1883-as számon lehet nevezni. Szintén délután veszi kezdetét a parasztolimpia, amelyben a részt vevő csapatok tagjai ügyességi, esetenként vicces feladatokban mérhetik össze erejüket. Az idén is lesznek olyan versenyszámok, mint a gumicsizma-hajítás, a szalmabála-dobálás vagy a petrencerúdtartás. A vetélkedő 13.30-kor rajtol, az eredményhirdetést 18.30-ra tervezik, és értékes nyereményeket osztanak ki. Települések, illetve cégek csapatainak jelentkezését várják, nevezni a 063/850-8404-es számon lehet.
Számos különlegesség várja a közönséget is, hiszen lesz lehetőség lovaglásra, felállítják a „parasztjakuzzit”, és a főleg kézműves termékeket felvonultató kirakodóvásár sem marad el. A gyerekek számára 15 órától habpartit szerveznek, amennyiben az időjárás kedvezően alakul. A hagyományos programok mellett készülnek újdonságokkal is. 20.45-kor a Cosmos Fire Art tűzzsonglőr-bemutatója kápráztatja el a közönséget. Azt követi 21 órakor a tűzijáték, majd 21.05-kor a Dolly Roll koncertje, amely méltó lezárása lesz az egész napos fesztiválnak. A rendezvényen különleges koktélokkal is készülnek a szervezők, a műsort pedig Lajkó Anett és Tomik Nimród vezeti.
A gyerekek számára rajzpályázatot hirdettek, a díjkiosztót a délutáni órákban ejtik meg. Az esti órákat megelőzően a Beat formáció gondoskodik a zenei aláfestésről.
A jelek szerint a XV. Vajdasági Parasztolimpia ezúttal is a közösségi élet, a hagyományok és a jó hangulat ünnepe lesz. A szervezők minden korosztályt várnak a topolyai vásártérre, ahol a régi falusi játékok, a gasztronómiai élmények és a színvonalas esti szórakozás egyaránt garantálja, hogy augusztus 16-a emlékezetes nap legyen Topolyán. Jó alkalom ez arra is, hogy olyanokkal találkozzunk, akik már nem itt élnek, de innen származnak, vagy más módon kötődnek Topolyához.



