A közelmúltban napvilágot látott bejelentések szerint a mezőgazdasági minisztérium jövőre is jelentős összeggel támogatja a termelőket. A közvetlen kifizetéseknél viszont változásokra lehet számítani, amelyet Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter jelentett be. Hozzátette, hogy megváltozik a mezőgazdasági tárca stratégiai hozzáállása.
Kisebb hangsúlyt fektetnek az extenzív kultúrákra, az intenzív termelést jobban támogatják. A gyümölcs- és zöldségtermesztésre, valamint az állattenyésztésre fókuszálnak. 2026-ban az összes állami támogatások több mint felét a mezőgazdaság számára biztosítja a szerb állam, mivel a termelők egyre nehezebb helyzetben vannak.
Slingár Irén topolyai falugazdász elmondta, hogy sok gazda vásárolt ebben az évben új kapcsolható eszközt, illetve gyakran szerzett be tenyészállatokat. A köztársasági pályázatok lehetővé teszik, hogy utólag 50 százalékos vagy arányában még ennél is nagyobb támogatást lehet visszaigényelni az ilyen beszerzések esetében. Nem ritka esetben a minisztérium részéről a beadványokkal kapcsolatban hiánypótlást kértek, ami valamilyen bizonylat vagy dokumentum benyújtásával volt pótolható. A tapasztalatok szerint a hiány pótlása után általában megvalósult a kifizetés is.
A fémzárolt vetőmag vásárlásának támogatásával kapcsolatos térítések már korábban átutalták. Sajnos a legtöbb esetben a termelők nem kapták meg az igényelt összegeket teljes egészében. Mint ismeretes, a felső határt 17 ezer dinárban határozták meg, ezenkívül figyelembe vették a súlyt, a mennyiséget, az árat és egyéb paramétereket.
A gazdák általános véleménye szerint ennek a pályázatnak az útvesztőiben elég nehéz volt eligazodni. Például ha valaki árpa vagy búza után másodvetésben kukoricát ültetett, azzal a szándékkal, hogy azt lesilózza, az ilyen vetőmagot nem ismerték el, valószínűleg olyan indoklással, hogy ugyanazon parcellára vonatkozott, mint a búza vetőmagja.
Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a napokban hangsúlyozta, hogy a jövőben a támogatási pénzekre vonatkozóan számlákkal kell igazolni a vásárlásokat. A tárcavezető azt is elmondta, hogy az elmúlt évek aszályai, valamint az egyre gyakoribb viharok és szélsőségek a legjobb bizonyítékai annak, hogy nem támaszkodhatunk tovább a régi modellekre. Ebben az évben nem lesz elmaradás, minden mezőgazdasági támogatást kifizetnek még az év vége előtt – jelentette ki Dragan Glamočić a szerbiai közmédia műsorában. A tárcavezető közölte, hogy a következő évre vonatkozó támogatások naptárát is közzéteszik, így a gazdák pontosan tudják, mikor számíthatnak ezekre a pénzeszközökre.
Nyitókép: Slingár Irén (Fotó: Tóth Péter felvétele)


