2025. november 11., kedd

Tisztelet a hősöknek

Az első világégés áldozataira emlékeztek Bajsán

A cikkhez képgaléria tartozik.

Az első világháborúban megkötött fegyverszünet évfordulója napján alkalmi műsorral és beszédekkel emlékeztek a helyi áldozatokra Bajsán, az alkotóház udvarában felállított kopjafa és emléktábla előtt, majd az emlékezés virágait is elhelyezték. Az Etno Hagyományápoló Kézművesek Köre és a hevesi Csillagvirág Népművészeti Egyesület közös projektjének keretében 2019-ben avatták fel a Magyar Tájszoba és Alkotóház udvarán az első világháborúban elesettek emlékét őrző kopjafát. 

A topolyai önkormányzat és a bajsai helyi közösség támogatásának köszönhetően 2020-ban a kopjafa mellett helyet kapott az első világháborúban elesett bajsaiak tiszteletére felállított emléktábla is, 2022-ben pedig megjelent a Mire a falevelek lehullanak... Bajsa a nagy háborúban című kötet, amely a település első világháborús katonai eseményeit, valamint Bajsa történetét dolgozza fel a kezdetektől a trianoni békeszerződésig. A kiadványban 116 név szerint azonosított bajsai, első világháborús hősi halott emlékét tárták fel. A számok feltehetően ennél nagyobbak, az elesettek pontos száma ismeretlen. 

A szervezők nevében Szuhankó Ruzsena szólt az egybegyűltekhez, és reményét fejezte ki, hogy az eddig ismeretlen áldozatok neve is felkerülhet egyszer egy emléktáblára. 

 

Az ismert áldozatok nevét emléktáblán tüntették fel (Fotó: Tóth Péter felvétele)

Az ismert áldozatok nevét emléktáblán tüntették fel (Fotó: Tóth Péter felvétele)

Az Etno elnöke alkalmi beszédében rámutatott arra, hogy Bajsát is érintették a háború borzalmai, a faluban szinte mindenkinek van olyan őse, felmenője, családtagja, aki részt vett az első világháborúban, sok olyan is, aki elesett a harcokban. Dávid Áron néprajzkutató a budapesti Hadtörténelmi Levéltárban őrzött archívumban találta meg ezeket a neveket. A további kutatást Kocsis Antal helytörténész vállalta magára, többedmagával. 

Az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. november 3-án tette le a fegyvert, utolsóként a németek 11-én, és ez a dátum jegyzi az első világháború befejezését. Az eddig fellelt adatok alapján Bajsáról mintegy 450-en vettek részt a háborúban, és több mint 100 hősi halottja van a nagy háborúnak. 

A helyi közösség nevében Lackovics Károly tanácselnök és Kókity Erika koszorúzott, majd a Vajdasági Magyar Szövetség, a Történelmi Vitézi Rend, a nyugdíjas-egyesület, illetve az Etno Hagyományápoló Kézművesek Körének tagjai helyezték el a kegyelet virágait. Az ünnepségen közreműködött a helyi Testvériség Művelődési Egyesület asszonykórusa. Szuhankó Ruzsena mellett Dávid Zsóka mondott történelmi emlékeztetőt. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Tóth Péter felvétele