Inspiráló találkozások

Négynapos mesterműhelyt szervezett Bácskossuthfalván a 9+1 Nemzetközi Művésztelep a művelődési házban. A XIII. táborban készült munkákból kiállítást állítottak össze augusztus 20-án, Hadik Gyula, Szent István szobra mellett szervezett ünnepség keretében. Az idei mesterműhellyel kapcsolatban Forró Krisztián telepvezető elmondta, hogy az utóbbi években megszokott formában bonyolították le, ezúttal is az alkotás témáját, stílusát és technikáját a művészekre bízták. Az összejövetel alkalmával ellátogattak az egykori telepvezető, a 9+1 egyik alapítója id. Novák Mihály örök nyughelyére is, ahol egy korty mellett megemlékeznek ifj. Novák Mihályról is.

A művelődési ház hűs nagytermében csütörtök délután a tompai Balázs Hajnalka szülei tanyáját igyekezett megörökíteni pasztellkrétákkal, fekete alapú papírra.

– A szüleim az országhatár közelében laknak, a fotót magam készítettem azon ritka téli napok egyikén, amikor hó borította a tájat. Szeretek fekete alapú papírra pasztellel festeni, mert „gyorsan építi” a képet, valahogy telítettebbé teszi a színeket. Mostanában az a célom, hogy feldolgozzam azoknak a helyszíneknek a képanyagát, amerre jártam az utóbbi időben. Ez mellett mindenféle hagyományos témák is érdekelnek, így a csendélet, és a mesevilág is a kedvencem. Egyébként a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában tanítok. Igen, a tanügyben uralkodó hangulat, és a gyerekek hozzáállása igencsak megváltozott az utóbbi időben, mégis könnyebb dolgom van, mert művészeti iskolába az elkötelezettek iratkoznak általában, de azért nekem is nagyon komoly harcokat kell folytatnom a telefonokkal és a digitális kütyükkel szemben. Mostanában pedig a mesterséges intelligencia is igencsak beleszól a munkámba. Egyre nehezebb lekötni a legizgalmasabb feladatokkal is a gyerekeket, de azért a többségüknél sikerrel járok – tudtuk meg egyebek mellett Balázs Hajnalkától. Péter László álmaiban és alkotásaival szülőfaluja, Székelykeve utcáit járja. Léphaft Pálnak ismerős a falu, hiszen 1971-től, udvarlása idején kezdte megismerni.

– Álmodtam egyszer, hogy eltévedtem „Székelen”, siettem haza karácsonykor, egy utcában találtam magam, amit elneveztem Részeg utcának. Egyszer csak a régi kút előtt voltam, aztán tovább szaladtam, a templom elé kerültem. És hirtelen nem tudtam hol vagyok, mert az utcákból teljesen más helyeken, zegzugokban lyukadtam ki, mint ahol kellett volna, s egész éjjel bolyongtam. És ez már visszatérő motívumom – mesélte a munkájáról Péter László, majd Léphaft Pállal visszaemlékeztek a 70-es évek középére, amikor Újvidéken a Szlovák utcában szomszédok voltak.

– Mi a 61-ben laktunk, szembe vagy srégen a 90-ben Sebestyén Imre, Percel, Józsi és Misu is ott volt, Fazekas Bandi. Laci ekkor állt elő a pointilista stílusban rajzolt lovával. És akkor készült a kanizsai Konc Pityu „néninél” a kiállítására – emlékezett Léphaft Pál, majd Péter László szólt arról, hogy abban az időben jelentkezett a Magyar Szó képzőművészeti levelező rovatába, és valószínűleg Ács József sugallatára kérték fel a magyarkanizsai kiállításra. Ekkor 16 év körül volt, és az írás felé is kacsingatott a képzőművészet mellett. Nehezen határozta el magát egyik, vagy másik irányba, mert a lányoknak mindkét tehetségével tudott udvarolni.

– A pontozó technikával kapcsolatban Palitól kaptam megszívlelendő kritikát, de amikor beiratkoztam Belgrádba az egyetemre, akkor az első félévben az első tanárom nagyon nem szerette, úgyhogy elhagytam – tudtuk meg Péter Lászlótól, aki arról is említést tett, hogy feltöltődés volt számára az a minapi nagyszerű hangulatú könyvbemutató, amikor székelykevei származású alkotótársaival szólhatott a hallgatóságához a helyi Szalmaszál Művelődési Egyesület szervezésében. Aztán Léphaft Pál szóba hozta, hogy a pályája kezdetén a példaképe Saul Steinberg, bukaresti születésű zsidó karikaturista volt, aki New Yorkban futott be fényes karriert.

– Az ő elve volt az, hogy egy vonalból megrajzol mindent. Ahogy ő, én is egy időben rapidográffal rajzoltam, a 0,2-0,3-s vastagságú csőtollal. Majd rájöttem, hogy az nem az én utam, én szeretem, ha a vonalnak van dinamikája – mondta Léphaft Pál, és arra voltunk kíváncsiak, hogy szerinte miért nehéz a művészet lényegét megfogalmazni.

– A művészet nem más, mint bokréta a kalapon. A művészetről beszélgetni ugyanazt jelenti, mint amikor a vaknak magyarázzuk, hogy milyen a sötétség. Lehet róla beszélgetni, meg kell is, de a beszélgetés nem ad válaszokat. Egy képet egyszerűen nem lehet megfogalmazni. A kép világa valójában illúzió egy elképzelt valóságról. Egy művésztelepen az ember kicsit kilép a valóságból. Mindezt úgy, hogy egy közösség kegyelmének köszönhetően, annak a jóindulatából festhet, alkothat. Azt meg kell érteni, hogy elemi jogon senkinek sem jár az alkotás lehetősége. Még ha az egy ecsetvonás vagy bonyolult kép is, előtte valamit le kell tenni az asztalra. Aztán, ahogy a legenda szerint W. Churchill mondta valamikor a II. világháború vérzivatarában, amikor a kultúrától tervezték elvonni a pénzt hadicélokra, hogy „akkor miért harcolunk?”. Azaz még ha meg is nyerik a háborút, értelmetlenné válik minden kultúra nélkül. Vagyis, a kultúra az a megfoghatatlan és megfogalmazhatatlan jelenség, ami nélkül nem lehet működnie egy társadalomnak. Kodály szerint: „Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül.” Ez pedig ránk határon túl, kisebbségben élőkre hatványozottan érvényes – mondta végül Léphaft Pál. Eközben Zsáki István pasztellel alkotott, és a szárazság okozta kukoricásokat igyekezett megörökíteni.

– Az idei termés gyér, és problémát jelent. Ezt igyekszem megörökíteni itt pasztellel, de olajjal is szoktam. Most nyáron egyébként nem dolgoztam szinte semmit, nem jártam más művésztelepre sem. Úgy érzem, hogy az egészségem nem teszi lehetővé, a 9+1-re is csak azért jutottam el, mert Forró Krisztián elhozott. A meleget egyébként bírom, délutánonként a Topolyai-tó partján pihenek – tudtuk meg a 83 éves képzőművésztől. Közben Molnár László autós spray felhasználásával zöld paszpartut készített az a képének, megvártuk, hogy megszáradjon.

– Az utóbbi idő rohanása hozta azt a divatot, hogy festményt képkeret nélkül is felhelyezik a falra, és ehhez találtam ki ezt a technikát, ami ad a munkámnak egyfajta keretet. Akrillal alkottam főleg, de az olajképek köré is kialakítok ilyen keretet. Leragasztom az a rész mellett, amit lefújok – hallhattuk Molnár Lászlótól. Kerekes Sándor – KeS már az első napon három képet a vászonra vitt. Az egyik úgy érzi már készen van, a másik kettővel még dolgoznia kell.

– Bácskossuthfalvát mindig is szerettem, és örömmel jövök ebbe a magyar közösségbe, ahol az ember lépten-nyomon magyar szót hall. És ez egy értéke is a telepnek. Persze akkor is jól érzem magam, ha nem csak mi, magyarok vagyunk jelen, mert nagyszerű más anyanyelvű festőtársaim is vannak, akiket nagyon tisztelek és szeretek. Felemelő beszélgetések is jellemzik a 9+1 estéit, és ezek szabad beszélgetések. Hiszen más találkozókkal ellentétben, ez nem kötött tematikájú, ami azért is jó, mert elengedhetjük magunkat. És ez olyankor nagyszerű, amikor ugyanazt a világot más szemszögből, de mindannyian pozitívan látjuk. Ez pedig a mai forrongó világból nagyon hiányzik, hiszen körülöttünk nagyon eldurvultak a dolgok. Baráti beszélgetések mind ritkábban vannak, mi pedig itt ráérünk. Csak egy szó hiányzott ahhoz, hogy egy komoly esztétikai vita, vagy inkább eszmecsere alakuljon ki, amihez mindannyian egy-egy nüanszot hozzáadtunk. Közben Forró Krisztián biztosítja és megszervezi az alkotásunk alapfeltételét. A művészetre ma is van igény, de azért a 80-as és a 90-es évekkel nem lehet versenyezni. Ma pedig már az internet és a mesterséges intelligencia is belekavar a képzőművészet vizeibe – hangsúlyozta KeS, aki még a végén hozzátette azt is, hogy a szecesszió építészete és stílusa gyönyörű, de véleménye szerint azt megfesteni egy ecsettel lehetetlen. Inkább meg kell nézni, megtapintani, fotózni kell. Mint például a kék szökőkutat, a víz csobogását. A szalmaképkészítők és a kovacsicai asszonyok képviselik az eredetiséget vidékünkön. Közben az asztal másik végén visszatért az állványhoz a csantavéri Kovács Pécskai Emese, akire úgy tűnik szintén hatással voltak a művésztelep eszmecseréi.

– Az utóbbi időben tájképeket festettem, most ez egy különleges alkalom, amikor egy társalgási helyszínt vittem vászonra. Még nem tudom, hogy élet kerül-e rá, majd menet közben eldöntöm, ezért egyelőre csendéletszerű. Egyébként készülök a szeptember 20-án Palicson, majd később Zentán a kis zsinagógában szervezett önálló kiállításomra. Illetve egy csoportos tárlaton is részt veszek, a július végén szervezett, I. Csantavéri művésztelep alkalmával született képekből is készítünk egy kiállítást Szabadkán – tudtuk meg.

Az idei mesterműhely hazai és magyarországi alkotói, akik visszajelezték a részvételi szándékukat: Balázs Hajnalka, Boross György, Kerekes Sándor, Kovács Pécskai Emese, Léphaft Pál, Molnár László, Ózsvár Péter, Péter László, Remete István, Zsáki István.