Az utóbbi napokban ugyan hullott némi csapadék a topolyai községben található szántóföldekre, de ez a 15-20 liternyi eső négyzetméterenként sok esetben már nem segít a kukoricán. Szakemberek becslése szerint 60-80 százalékos terméskiesésre is számítani lehet ennek a szántóföldi növénykultúrának az esetében, de sajnos több olyan parcella van, ahol egyáltalán nem lesz termés. Branko Dudić mezőgazdasági mérnök, a Bácska Földműves-szövetkezet igazgatója szerint a napraforgó talán kicsit jobban viseli az aszályt, mint a kukorica, de ez az olajnövény is megsínyli a csapadékhiányt. Meglátása szerint legkevesebb 40 százalékos terméskieséssel lehet számolni ennek a növénykultúrának az esetében is. Aratás után is csak enyhén emelkedtek meg a felvásárlási árak az igazgató elmondása szerint. A búzáért 20-21 dinárt fizetnek, ehhez jön még – attól függően, hogy fizikai vagy jogi személyről van-e szó – a 8 vagy 10 százalékos forgalmi adó. A tavalyi termésű kukoricáért 24-26 dinárt fizetnek, ehhez is hozzájön még a forgalmi adó. Az árpa ára is lassan húsz dinár fölé kúszik. A mérnök rámutatott arra, hogy megfigyelhető a tendencia, ahogy rosszabbodnak a kilátások a kukorica esetében, úgy növekszik az árpa ára. Bizonyos takarmányfajták előállításakor ugyanis a kukorica – ha nem is teljesen – nagyrészt helyettesíthető takarmányárpával.
A sertéspiacon furcsa fordulatokat lehetett megfigyelni az utóbbi időben. Jelenleg 225 és 235 dinár közötti árat fizetnek a hízókért kilogrammonként. A malac ára alig több ennél, 270–290 dinárért lehet eladni. A hízóbikának viszont viszonylag jó az ára, legalábbis a termelők szempontjából. Az utóbbi napokban 3,80 eurót is fizetnek az élősúly kilogrammjáért. A hízóborjúnak szintén emelkedett az ára, öt euró feletti áron kínálják kilóját.
Szatmári Mihály, a Topolyai Gazdakör elnöke is rámutatott arra, hogy milyen nagy gond a kedvezőtlen csapadékeloszlás. Meglátása szerint azok jártak jobban, akik később ültették el a kukoricát, mert ők még esetleg számíthatnak valamilyen termésre. Az aratási eredményekről elmondta, többnyire még elégedettek is a hozamokkal a gazdák, viszont az árakkal már nem igazán. Kicsit mintha megint nőnének az árak. A nagy múltú civil szervezet elnöke szerint, aki teheti, várjon még az értékesítéssel. Azt is elmondta, hogy ebben az időszakban nem nagyon szerveznek összejöveteleket vagy előadásokat a gazdák számára a gazdakörben.
A tagság a küszöbön álló rendezvények szervezésével van elfoglalva. A gazdakör szinte minden nagyobb rendezvény esetében szervező vagy társszervező. A tóparton szombaton rendezik meg a Retro & BBQ Fesztivált, augusztus 17-én pedig a Vajdasági Parasztolimpiát a vásártéren. Előbbinek Gáspár Laci, utóbbinak pedig Dér Heni a sztárvendége. A gazdakör elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy az idén megint egyéni versenyzők benevezését várják a parasztolimpia megmérettetéseire.

Nyitókép: A gazdák egyelőre kivárnak a tarlóhántással, a szakemberek szerint is várni kell (Fotó: Tóth Péter)