2025. május 29., csütörtök

Népszerű a sakkozás

Szárnyait bontogatja a topolyai sakk-klub gyermekcsapata

Igen népszerű volt egykor a sakk a topolyai és kishegyesi községek területén. Már a múlt század elején klubok alakultak meg, valamint sikeres játékosok öregbítették a települések hírnevét. Volt olyan időszak, amikor több mint tíz klub működött falvainkban és a városban. Később olyan időszak köszöntött be, amikor a fiatalokat nem igazán vonzotta a szellemi frissesség megőrzésére is alkalmas tevékenység. Örvendetes azonban, hogy Topolyán ismét egyre több fiatal érdeklődik a sakkozás iránt. Đorđija Zvicer vezetésével egy ideje sikeresen működik a topolyai sakkiskola. Lelkes kisdiákok ismerkednek a stratégiai látásmódot fejlesztő játék rejtelmeivel. Ma, az internet világában a neten és számítógépek segítségével is lehet sakkozni és sakkot tanulni.

Đorđija Zvicer hetente tart sakkórákat a gyerekeknek, és már megmutatkoztak az első eredmények is. Tanítványai sikeresen szerepeltek különféle tornákon, versenyeken. Az idén pedig a klub azzal is történelmet ír, hogy a gyerekek, a sakkiskola növendékei a második csapat tagjaiként kapnak lehetőséget a játékra, tapasztalatszerzésre. Már két fordulót le is játszottak a Szabadkai Községközi Sakkligán. Đorđija Zvicer elmondta, egyelőre nem az eredmények a fontosak, a gyerekek még nem szokták meg a hosszú partikat, amelyeken többet lehet gondolkodni, de lassan ebbe is belejönnek.

A bajnokság megkezdése előtt Szeghegyen, a Montenegrói Kultúrközpontban szerveztek tornát a növendékek számára. A gyorslépéses versenyen 19-en vettek részt, mégpedig a szeghegyi, bácskossuthfalvi, tornyosi és topolyai klubok növendékei. A topolyai klub reménysége, Maksim Zvicer nyerte meg a tornát, Filip Pavićević, a szeghegyi Crnogorac klub fiatal tehetsége második, Fazekas Áron, a bácskossuthfalvi Zsáki József sakkozója pedig harmadik helyezést ért el. A ligában zajló bajnoki fordulókat követően a gyerekek számára újabb tornát rendeznek, amelynek a tervek szerint Tornyos lesz a házigazdája. A ligában eddig két fordulót bonyolítottak le. A csapatot Fenyvesi Gergő, Szabó Vilmos, Nikola Ispanović, Maksim Zvicer, Luka Purić és Tomik Enikő alkotta, és az első fordulóban Tomik Enikőnek és Fenyvesi Gergőnek, nem kis meglepetésre, sikerült egy-egy döntetlent kiharcolni. A második fordulóban a topolyai második csapat a Gunaras ellen próbált jó eredményeket elérni, de 5:1 arányban alulmaradt. Tomik Enikő ezúttal is döntetlent játszott, és Jovan Lučićnak is sikerült remizni. A pacséri Bácska II. 6:0 arányban nyert a Zenta II. ellen, a kishegyesi Egység pedig idegenben 4:2-re alulmaradt a szabadkai ŠAHART csapatával szemben. Az első fordulóban a gunarasi csapat idegenben 3,5:2,5 arányban legyőzte a ŠAHART csapatát. A kishegyesi Egység nyert a felsőhegyi csapat ellen, az Ada-Mohol csapat 2:4 arányban alulmaradt a pacséri második csapat ellen. A Zenta második csapata kikapott 6:0 arányban a nagyfényi csapattól. A HAŠK Zrinski csapata pedig 4,5:1,5 arányban nyert a BTŠK II, a topolyai sakk-klub második csapata ellen.

Vasárnap a topolyai veteránokat is felvonultató Gunaras csapata a kishegyesi Egység csapatával mérkőzik. A topolyai második csapat fiataljai pedig a hazai „pálya” előnyeit próbálják majd kihasználni a nagyfényiek ellen.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A topolyai gyerekek a klubban