2024. május 10., péntek

Ötven ló és lovasa állt rajthoz

Hat futammal bonyolították le a szezon harmadik lóversenyét Zobnaticán

Borongós időben, az ország számos pontjáról érkezett istálló és érdeklődő néző jelenlétében bonyolították le a szezon harmadik lóversenyét Zobnaticán a hétvégén. Ezúttal hat futamot szerveztek, ahol ötven versenyló és lovasa startolt el. Topolya önkormányzata 350 ezer dinárral támogatta az idei rendezvényt, Szatmári Adrián polgármester elmondta, hogy a község számára kiemelt fontosságúak a zobnaticai lóversenyek.

– A község számára az idegenforgalom fejlesztése az egyik legfontosabb cél, és ebben a jövőben is nagyon fontos szerepet játszhat a Zobnaticai lovasjátékok. Nagy hagyománya van ennek a rendezvénynek, és legalább olyan fontos, hogy ismét lendületet kapjon, és visszanyerje valamikori jelentőségét. Az önkormányzatnak jó az együttműködése a lóverseny zobnaticai házigazdájával, a lovardával, amely fontos gazdasági tényezője is Topolya község vérkeringésének, és ezt az együttműködést a jövőben is szeretnénk fenntartani – nyilatkozta egyebek mellett a polgármester a rendezvényen. Az első galoppversenyt a zobnaticai lovasiskola néhai vezetője, Mernyák Anikó emlékének szentelték.

A 65 ezer dináros összdíjazású, 1400 méteres távot Magdalena nyerte meg, 1 perc 28 másodperces futamidővel. A mezőgazdasági minisztérium által szponzorált Zobnatica spirit elnevezésű 1200 méteres táv első három helyezettje összesen 125 ezer dinár nyereményben részesült, és elsőként Legionar futott be 1 perc 12 másodperc eredménnyel. A Zobnaticai csikó futam nyertese 2000 méteren Quick Angel lett 2 perc 7 másodperccel, a futam összértéke 175 ezer dinár volt. A

TSC–Sat-Trakt futam nyertese Buckle Up Baby lett, az 1400 métert 1 perc 29 másodperc alatt teljesítve, és összesen 200 ezer dinár értékű nyereményben részesült az első három befutó. Az ötödik futam 1600 méteren a Zobnaticai mérföld nevet viselte, és az Investcorp vállalat támogatásával 250 ezer dinár összértékű nyereményt osztottak szét a legeredményesebb versenyistállók között. Ez utóbbi futamot Disco Beats nyerte meg 1 perc 40 másodperccel. A Zobnatica-kupa díjazásának összértéke 1 millió 250 ezer dinár volt, a 2400 méteres távon Senior Markaz lett a befutó 2 perc 35 másodperccel, ezzel ő nyerte meg a 625 ezer dináros fődíjat.

Nyitókép: A TSC–Sat-Trakt-kupa futamának startja (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)