2024. október 13., vasárnap

Téli varázslat

A topolyai 3+1 Nagycsaládosok Egyesülete ünnepi foglalkozást szervezett tagságának

A topolyai 3+1 Nagycsaládosok Egyesülete karácsonyi ünnepséggel, alkalmi kézműves-foglalkozással zárta idei programsorozatát, és mondott köszönetet aktív tagságának a rendezvényeiken való részvételért. A szervezet hagyományosan ennek az eseménynek a keretében adja át karácsonyi ajándékait a gyermekeknek. Cservenák Kancsár Izabella, a 3+1 igazgatóbizottságának elnöke elmondta, hogy az év végi találkozó ugyan a megszokott mederben zajlott, de rendhagyó helyszínen, Bajsán gyűltek össze a felnőttek és a gyerekek.

– A tagságunkhoz tartozó gyerekek mosolyát és idei karácsonyi csomagjait Topolya község pályázati úton nyert támogatásából tudtuk biztosítani, amire Téli varázslat címen pályáztunk. A kicsinyeknek, illetve az alsósoknak édességcsomagot vásároltunk 500 dinár értékben, összesen 34 ilyen csomagot állítottunk össze. Illetve 35, papírüzletben beváltható, 700 dináros vásárlási utalványt kézbesítettünk a kiskamaszainknak, amiben a felsős korosztály, a középiskolások és a felsőfokú hallgatóink részesültek. Az önkormányzat mellett hálásak vagyunk a CimGas vállalatnak is, amely immár többedik alkalommal járult hozzá gyermekeink öröméhez – kezdte a beszélgetést Cservenák Kancsár Izabella, aki kiemelte, hogy az egész éves aktivitásaik nem lehettek volna olyan változatosak a tagság támogatása nélkül. Erre jó példaként említette a karácsonyi rendezvényük helyszínét biztosító házigazdáik felajánlását is, akiknek köszönhetően igazi, meghitt, hangulatos helyen tudták lebonyolítani a kézműves-műhelymunkákat, karácsonyi találkozót.

– Tartalmas éven, izgalmas programokon vagyunk túl az idén is, ezt annak is köszönhetjük, hogy többedik éve kiemelkedően pozitív az együttműködésünk a Vajdasági Nagycsaládos-egyesületek Szövetségével. Így az ez évi Családi nap elnevezésű rendezvényünket egy időben tudtuk lebonyolítani a honismereti vetélkedővel a Topolyai-tó partján, szeretettel emlékezünk vissza az egyre népszerűbb anyák napi pályázatunkra is. Emellett igyekeztük ápolni a kapcsolatot vajdasági testvéregyesületeinkkel, sőt szerte Magyarországon is. Ezek az ismeretségek, barátságok azért is hatnak pozitívan mindannyiunkra, mert igyekszünk egymást támogatva, motiválva szervezni a nagycsaládos-egyesületeink életét, ami a mai számos kihívást és buktatót rejtő világban, mi tagadás, nem egyszerű. Reméljük, hogy a következő évben teljesíteni tudjuk a terveinket és elképzeléseinket, ugyanakkor a programjaink egyértelműen az emberi kapacitásainktól, de mindenekelőtt a pályázati forrásainktól függően bonyolódhatnak majd le – zárta a beszélgetést Cservenák Kancsár Izabella.

Nyitókép: A 3+1 Nagycsaládosok Egyesületének karácsonyfája alatt 23 családhoz tartozó 69 gyermek ajándékcsomagja lapult (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)