2024. május 9., csütörtök

Elfogadták Topolya község 2023-as költségvetését

Jövőre is folytatódnak a nagyberuházások – A bácskossuthfalvi Standard beleolvad a Komgradba

Topolya községi képviselő-testülete idei utolsó ülését tartotta meg, amelyre összesen 38 napirendi pontot irányoztak elő. Napirenden szerepelt a jövő évi költségvetés és a büdzsével kapcsolatos közvitáról szóló jelentés, döntöttek a képviselők a helyi közösség működésével kapcsolatos napirendi pontokról, valamint a Komgrad, a Piac és a telekrendezési közvállalat működési programját is ellenszavazat nélkül fogadták el az ülésen.

Topolya község 2023-as költségvetésének nettó kerete 1 milliárd 392 millió dinárt tesz ki az idén, és az önkormányzat legfontosabb szempontja volt, hogy a megkezdett projektumok folytatódjanak – nyilatkozta Szatmári Adrián polgármester.

– A költségvetési keret megközelítőleg megegyezik az ideivel, illetve annál valamivel alacsonyabb. Úgy tervezzük, hogy az első negyedévben egy pótköltségvetést bocsátunk a testület elé, és akkor további projektumokat is szeretnénk beiktatni ezzel a lépéssel. A jövő évi költségvetés egyik nagyobb tétele 75 millió dinár, amit a fedett medence megépítésének a folytatására különítettünk el. Ezeket az eszközöket önrészként kezeljük. Januárban szeretnénk pályázni a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságnál, a hiányzó összeget ugyanis pályázati úton tervezzük biztosítani – nyilatkozta egyebek mellett Szatmári Adrián.

– Ezenkívül 65 millió dinárt irányoztunk elő az egykori hotel befejezésére. Az épületet multifunkcionális céllal alakítjuk át, és ezt a 65 millió dinárt szintén önrészként kezeljük. A leszerződött munkálatok 2023 közepéig kell hogy befejeződjenek, ami után meg kell majd vásárolnunk a berendezést. Bízom abban, hogy a következő év végén, legkésőbb 2024 elején a közigazgatás át tud majd költözni ebbe az új, modern épületbe. Egy modern klórozóberendezésnek a beszerelését is előirányozta a következő évi községi költségvetés. A tartományi mezőgazdasági, erdő- és vízgazdálkodási titkárság is támogatja ezt a projektumot, és biztos vagyok benne, hogy még jobb minőségű vízellátást tudunk biztosítani a topolyai lakosok számára – nyilatkozta a polgármester.

Személyes okokra hivatkozva lemondott tisztségéről a községi tanács egyik tagja. Ognjen Despotović eddig a sporttal volt megbízva, a következő testületi ülésen nevezik ki azt a személyt, aki majd a jövőben betölti ezt a funkciót. Ezenkívül a képviselői mandátumáról lemondott Fremond Árpád is, hiszen a Magyar Nemzeti Tanács elnökévé választották meg a közelmúltban. Az ő helyére Borsos József került be a testületbe, aki kavillói lakos, és a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióját erősíti majd. Kinevezték a Topolyai Községi Idegenforgalmi Szervezet igazgatóját is, Marina Popović eddig megbízott igazgató volt, most pedig négyéves mandátumra szól a megbízatása ennek az intézménynek az élén.

Az ülésen elfogadtak egy, a helyi közösségekről szóló határozatot, amely most pontosan taglalja minden helyi közösségnek a határait. Ezenkívül a helyi közösségeknek a szerveit, azok működését, a tanács kinevezését, a választókerületeket, tehát minden, a helyi közösségre vonatkozó jogot és hatáskört meghatároz. Szatmári kiemelte még, hogy elfogadásra került a Standard közvállalattal kapcsolatos tulajdonjog átruházása, mégpedig Bácskossuthfalva helyi közösségéről Topolya Község Önkormányzatára, bérmentve.

– Ezt a céget beolvasztjuk a Komgrad Közvállalatba, és a jövőben ez a közvállalat látja el a kommunális tevékenységet Bácskossuthfalván is. Természetesen ez az átállás egy hosszabb folyamat része, és fokozatosan veszi át a Komgrad a Standard tevékenységét, aminek a legfontosabb pontjai a zökkenőmentes szemételszállítás és a vízellátás megoldása. Erre fókuszálunk majd elsősorban – hangsúlyozta a polgármester. Elfogadták a közvállalatok következő évi programjait, mindhárom közvállalat, tehát a Piac, a Komgrad, valamint a telekrendezési közvállalat esetében a testület elfogadta a 2023-as működési terveket.

Szatmári Adrián kiemelte, hogy elfogadták a katasztrófavédelemről szóló határozatot is, aminek értelmében az önkéntes tűzoltó-egyesületek nagyobb szerepet kapnak Topolya községben. Vagyis a rendkívüli helyzetek vagy a vészhelyzetek alkalmával ők látják majd el a különféle feladatokat a község területén. Az önkormányzat pedig vállalta, hogy biztosítja ezeknek a szervezeteknek a felszereléseit. Szatmári Adrián végül áldott, békés karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánt a község minden polgárának.

– Legyen béke és egyetértés, mert úgy gondolom, észérvek mentén minden problémát közösen meg tudunk oldani – hangsúlyozta a polgármester.

Nyitókép: Szatmári Adrián polgármester felszólalása az idei utolsó községi képviselő-testületi ülésen (Tóth Péter felvétele)