2024. május 12., vasárnap

Hogy tiszta legyen a lelki ruhatár

Vakációs bibliahét a bácskossuthfalvi református gyülekezet szervezésében

Felhőtlen gyermekzsivaj lengi be ezen a héten Bácskossuthfalván a református egyház parókiáját, a gyülekezet nyári táborát napi szinten közel 80 gyermek látogatja. Csáti Szabó Lajos lelkipásztor köszönetet mondott mindenkinek, aki közreműködik a program létrejöttében, a konyhán helyt álló négy önkéntesnek, és mindazoknak, akik gyümölcs, édesség és sütemény adománnyal igyekeznek örömet szerezni a táborozóknak.

Táborunk koncepciója illeszkedik a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészei, oktatói csoportja által megfogalmazott Kaptár-ruhatár című programsorozathoz, amit a méhecskék szorgalma ihletett. A bibilai történetről, az egyetemes keresztyén értékekről mesélve azt is szeretnénk hangsúlyozni a gyermekek felé, hogy Isten nőket és férfiakat teremtett erre a világra. Két csoportban igyekszünk foglalkozni a résztvevőinkkel, amíg az egyik csapat előadást hallgat, addig a többiek kézműves foglalkozáson vesznek részt. Az elkészült munkákat a zárónapon, a szombaton délelőtt szervezett ünnepi istentisztelet után tudják majd megtekinteni a családtagok egy rögtönzött kiállítás alkalmával – tudtuk meg a lelkésztől.

A tábor előkészületeit hetekkel korábban megkezdték, és minden napba igyekeztek belevinni egy kis plusz érdekességet, hangszerbemutató és palacsintaparti is volt. Tóth Erika mellett Pintér Gellér Gabriella és Bakos Szűcs Mónika óvónő, Farkas Kasziba Andrea és Bese Boglárka dadanő, Kucor Krisztián hitoktató, Beke Edit kántor foglalkozik a gyerekekkel, Borsódi Anett igyekszik megörökíteni a tábor legszebb pillanatait.

Az eseményről fotógaléria is készült, amelyet ITT tekinthet meg. 

Nyitókép: Gracza Gabriella gitárjátékára körjátékot játszottak a tábor résztvevői