2024. május 8., szerda

Búcsú a farsangtól

Zentagunarason jelmezes felvonulással, majd bállal és bőgőtemetéssel zárták az idei mulatozást

Tegnap délután a ragyogó napsütésben néhány perc erejéig forgalmi dugó alakult ki Zentagunarason a helyi közösség épülete előtt, a közút egy szakaszán, amíg azon a színes jelmezesek a gondoskodó nagytaták és apukák közreműködésével átkeltek, hogy meginduljanak a piactérre vezető utcákon át a templom irányába. Az ezt megelőző negyedórában még színes tömeg várakozott a vegyeskereskedés melletti területen, mosolygós rendőrök, pillangók, tündérek és boszik, katonák és ősemberek vidám csevegése nyomta el a főút zaját. Elsősorban az óvodás gyermekek, óvónők, a helyi általános iskola alsósai, néhány felsős és tanáraik öltöttek magukra vidám jelmezt, valamint több felnőtt is igyekezett átélni a farsangi felvonulás varázsát. Eközben Dudás Ilona fő szervező, a Mag Hagyományápolók Egyesülete tagja lekvárral gazdagon megkent farsangi fánkot igyekezett szétosztani többedmagával a felvonulásra várók között.

– Rendkívül örülünk annak, hogy az idén kedvezett az időjárás a farsangi felvonulásnak, hiszen ilyen szép napsütésben a gyermekeknek és a felnőtteknek a lelke jobban ráhangolódik a mulatozásra, a felhőtlen ünneplésre. Falunkban immár többéves hagyománynak számít a téltemető farsangi ünnepkör zárását felvonulással, kiszebábégetéssel megünnepelni az óvodásaink és a kisiskolásaink bevonásával. Szerencsére csatlakozott a jelmezesekhez a felsősök közül is néhány kiskamasz, és külön boldogság, hogy vannak felnőtt jelmezeseink, és az osztálytanítók is szolidárisak voltak a gyerekekkel. Elmaradhatatlan résztvevőink a tél és a tavasz jelmezébe bújt felvonulók, ők vezetik a menetet – hallhattuk, mint ahogy azt is, hogy a résztvevők és a nézelődő szülők, nagyszülők hangulatát is ízletes teával, valamint lekváros és eurokrémes fánkkal igyekeztek fokozni.

– A rendezvényünk általában azzal kezdődik, hogy megsütjük reggel a fánkot. Az idén tizenketten sürögtünk a konyhában, hogy időre elkészüljön a finomság, amihez 35 kilogramm lisztet használtunk fel. Hagyománynak számít az is, hogy együttműködünk a falunkban szintén aktív Armida Nőszervezettel, így ezúttal is hálásak vagyunk a tagságuk segítségéért, illetve mi is igyekeztünk hozzájárulni a közelmúltban tartott disznótoros bál zavartalan lebonyolításához – tudtuk meg a fő szervezőtől, aki hozzátette, hogy egy nappal korábban már megkezdődtek az előkészületek a kedd esti jelmezbálba, avagy a húshagyó táncmulatságba, ahova ezúttal 160 adag kocsonyát készítettek. A rendezvény egyik kiemelkedő pillanata a 23 órakor kezdődő színpadias bőgőtemetés, amelyben nyolcan vettek részt, egyebek mellett jelmezes plébános és siratóasszonyok. Majd a tánc 24 órakor ért véget, hamvazószerda, illetve a böjt kezdetével, amikor is a zenehallgatás és a mulatozás már szigorúan tilos.

Nyitókép: Kazinczy Paszterkó Diana felvétele