2024. május 9., csütörtök

Zongorakoncert, operettek, sanzonok

Nánási Helga és férje, László Boldizsár, valamint a Görög nővérek koncerteznek Topolyán

A Topolyai Zeneiskola március 15-e és 21-e között szervezi meg a Topolyai Zenei Napok elnevezésű rendezvényét, amely amellett, hogy igényes komolyzenei élményt nyújt a közönségnek, alkalmat ad az alapfokú, a középfokú és jazz-zene kategóriában a felsőfokú tanulmányaikat folytató diákok megmérettetésére. A rendezvény nyitókoncertje keretében március 15-én a budapesti Magyar Állami Opera társulatának tagjai, Nánási Helga és párja, László Boldizsár lépnek közönség elé népszerű operett- és sanzondarabokkal. A koncert 18 órakor kezdődik a Nikola Tesla Általános Iskola emeleti dísztermében.

A Görög nővérek, Noémi és Enikő közös hangversenyét március 21-én élvezhetik majd az érdeklődők szintén 18 órai kezdettel a Tesla iskola dísztermében, a neves zongoristák két hangszert szólaltatnak meg egyszerre. A színvonalas rendezvényeket Topolya község önkormányzata támogatásának köszönhetően díjtalanul élvezheti a zenekedvelő közönség, a jelentős érdeklődésre való tekintettel azonban ajánlott előzetesen regisztrálni a tanintézmény 024/715-504-es elérhetőségén.

A Topolyai Zeneiskola által szervezett 15. diákversenyre e hónap végéig fogadják a tanulók részvételi szándékát, bel- és külföldről egyaránt. A vonósok nemzetközi versenyét 15. alkalommal bonyolítják le, az Amikor a tücskök ciripelnek című kategóriában az érdeklődő közönség hegedű, cselló, brácsa, nagybőgő húrjait hallhatja, illetve kamarazenekarok fellépését is. A hangszerek jellegét és a jelentkezők létszámát tekintetve ez a verseny két helyszínen bonyolódik majd le, a zeneiskola koncertterme mellett a Nikola Tesla Általános Iskola dísztermében szervezik meg a fellépéseket. A 4. nemzetközi jazz-zenei verseny vasárnap, 19-én zajlik majd, ez a kategória lehetőséget ad a zeneakadémiai tanulmányaikat folyatók számára is a bemutatkozásra. Első alkalommal kerül sor a fúvósok nemzetközi megmérettetésére a rá következő napon, aminek keretében a fa- és a rézfúvósok mutatkoznak be a zsűrinek. A diákok fellépését a hagyományokhoz híven díjtalanul követheti az érdeklődő közönség a nap folyamán tetszőleges időpontokban.