Október 24-én tartották az R500 című kiállítás nyolcadik kísérő rendezvényét, melynek keretében Topolya Község Múzeumában dr. Utasi Csilla, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének tanára tartott előadást A magyarországi reformáció irodalma egykor és most címmel.

Gazsó Hargita, az R500 kiállítás szerkesztője és dr. Utasi Csilla az előadás kezdetén (Sihelnik Ágnes felvétele)
Dr. Utasi Csilla előadásában elmondta, hogy a reformáció irodalmának feldolgozása és kanonizációja a XIX. században történt, mikor kiadásra kerültek a reformáció idején keletkezett irodalmi művek. Irodalomtörténészek nagyrészt úgy vélték, hogy a reformáció irodalma a XIX. század irodalmának előzménye. A reformáció irodalmának kiemelkedő alakja volt Heltai Gáspár, aki Kolozsvárott prédikátorként működött, majd fabulagyűjteményével bevonult az irodalomba. Másik említésre méltó személy ebben a témában Sztárai Mihály, aki a mai Szlavónia területén tevékenykedett püspökként, ezt megelőzően pedig tanító volt. Ebben az időszakban írta meg hitvitázó drámáit.
Dr. Utasi előadásában azt is hangsúlyozta, hogy a reformáció irodalmát napjaink embere csak akkor tudja kellőképpen befogadni, ha valamelyest ismeri azokat a viszonyokat, amelyek a mű keletkezésének idején uralkodtak.
Október 31-én, az R500 soron következő kísérő rendezvénye 18 órakor veszi majd kezdetét Topolya Község Múzeumában. A reformáció világnapja alkalmából ünnepélyes díjátadásokra kerül sor: átadják a IV. Egri József Ifjúsági Filmfesztivál díjait, valamint bemutatják a fesztivál legjobb filmjeit. Átadásra kerülnek a kiállításon készült szelfik versenyének díjai, és a zentai Cor Jesu kamarakórus is vendégszerepel az ünnepségen.
