A Nyugati temetőben lévő tömegsírnál szombaton immár 36. alkalommal tisztelegtek a helyi önkormányzat, a pártok és a civil szervezetek képviselői, valamint az áldozatok hozzátartozói és a helyi megemlékezők is az 1944/45-ös partizánvérengzések ártatlan áldozatainak emléke előtt, valamint azok a magyar és nem magyar katonák, mozgósított civilek, hadifoglyok előtt is, akik az első világháború során messziföldről kerültek ide, és a helyi hadikórházakban hunytak el. A temerini megemlékezést megtisztelte jelenlétével többek között Kovács Elvira, a köztársasági képviselőház alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja, Pásztor Róbert, a községi képviselő-testület elnöke, Petri Laura, a községi tanács tagja és Sziveri Béla, a VMSZ helyi szervezetének elnöke is.
A megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd Kovács Elvira mondott alkalmi beszédet, aki hangsúlyozta, hogy a vajdasági magyarság számára mindenszentek és halottak napja nemcsak a halottainkra való emlékezés napját jelenti, hanem ezzel párhuzamosan azon megemlékezések sorozatát is, amely az 1944/45-ös véres történésekhez kapcsolódik.
– Immár nyolcvan esztendeje annak, hogy megtörtént a délvidéki vérengzés 1944/45 telén, amikor is a jugoszláv kommunista partizánalakulatok és a vajdasági szerb lakosság által, civil magyarok és más nemzetek ellen követtek el gaztetteket. Nem szabad szó nélkül hagyni a második világháborút, és az azt követő eseményeket. A negyvenes évek második felét a megtorlások jellemezték. Elhurcoltak, börtönbe zártak, otthonaikból elűztek, kivégeztek, jelöletlen tömegsírokba temettek több ezer ártatlan lakost – fogalmazott Kovács Elvira.
Szavai szerint nyolcvan év alatt számos megpróbáltatáson ment át a vajdasági magyar közösség, azonban a sok várakozást követően megtörtént a történelmi megbékélés.
– Számos dolgot sikerült kiharcolnunk, kezdve az emlékhelyek létesítésétől, a rehabilitációról szóló törvény elfogadásán át, a kollektív bűnösség eltörlésén, a vajdasági magyar polgári lakosság ellen, 1944/45-ben elkövetett aktusok elítéléséről szóló képviselőházi nyilatkozaton át, az államfői, valamint a kormányfői főhajtásig és a közös megemlékezésekig, illetve tíz év után ezek megismétléséig. Mint ismeretes, Áder János korábbi magyar és Tomislav Nikolić korábbi szerb államfők 2013. június 26-án közös főhajtással tisztelegtek az 1941/42-ben, valamint 1944/45-ben a Vajdaságban kivégzett ártatlan áldozatok emléke előtt a Csúrogon létrehozott emlékműnél. A megbékélési folyamat fenti sarkalatos lépéséhez szükség volt a két ország politikai vezetésének elkötelezettségére, Orbán Viktor miniszterelnök és Aleksandar Vučić államfő szoros és bizalmi kapcsolatára, valamint az ezt a kapcsolatot megalapozó Pásztor Istvánra, a VMSZ néhai elnökére – mondta Kovács Elvira.
– Ezen a helyen, amely nem csupán egy tömegsír, hanem egy történelmi sebhely, ahol az 1944/45-ös ártatlan magyar áldozatok emléke él, meg szeretném erősíteni, hogy sohasem feledhetjük el, mi történt 1944 őszén és 1945 elején. Ismerni kell a múltat, emlékeznünk kell, de a jövőbe kell néznünk. A jövő felé kell fordulnunk, hogy gyermekeinknek szép és boldog jövőt biztosítsunk itthon, a Vajdaságban. Fontos, hogy a veszteségből erőt merítsünk, kifejezzük elkötelezettségünket az összetartozás, a párbeszéd és az együttműködés mellett, a közös jövő érdekében – fogalmazott Kovács Elvira.
Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke és aki az első, 1990-ben megtartott megemlékezés egyik kezdeményezője volt, személyesen nem tudott jelen lenni, azonban az eseményhez kapcsolódó gondolatait levélben küldte el, amit Balogh Sándor tolmácsolt.
Emlékbeszédében az 1944 őszén bekövetkezett vérengzéseket követő, nyolcvan évvel ezelőtti eseményekre helyezte a hangsúlyt.
– 1945 elején még tart a Bácskában, Bánátban és Baranyában bevezetett katonai közigazgatás, a szomszédos Tiszaistvánfalván, azaz Járekon 1944 december eleje óta működik a dél-bácskai németek internálására létrehozott gyűjtőtábor, mely az embertelen bánásmód, a fizikai erőszak az éhezés és a járványok hatására hamarosan haláltáborrá lényegül át. A temerini németek lágerbe kényszerítése rögtön az elején, 1944. december 5-én és 6-án megkezdődik – tolmácsolta Csorba Béla szavait Balogh Sándor.
Hozzátette, hogy 1945 január végén megkezdődött a csurogi és a zsablyai magyarok Járekra hajtása is, gyalogmenetben, velőkig ható hidegben, Temerinen keresztül. A menetbe kerültek azok a temeriniek is, akik ezekben a vészterhes napokban tanyájukon voltak a csúrogi határban.
– Magyarnak lenni üldözött, másodrendű állapotot jelentett, leszámítva az új hatalommal együttműködők csoportját, akik egy része kommunista fanatizmustól, más része attól a naiv reménytől vezetve, hogy tehet valamit a lakosság érdekében. Ők hozták létre az úgynevezett húszas bizottságot még negyvennégy őszén, köztük a máig rettenettel emlegetett egykori bolsevik, Nyiszom Szabó János, aki sok jel szerint tagja volt a magyar tanácsköztársaság idején 1919-ben az ún. Lenin-fiúk megtorló gépezetének – fogalmazott Csorba Béla.
Az emlékbeszédet követően Babits Mihály: Alkalmi vers című költeményét Balogh Sándor tolmácsolta. Ezt követően ft. dr. Szöllősi Tibor esperesplébános egyházi megemlékezést tartott. A gyászinduló hangjaira a jelenlévő politikai és civil szervezetek képviselő az emléktábláknál elhelyezték a kegyeletadás koszorúit, majd a Szózat eléneklésével zárult a megemlékezés, amit a Dalárda férfikórus és a TEFU fúvós zenekar tagjai tettek emelkedettebbé.
Nyitókép: Fúró Dénes felvétele
