2024. május 8., szerda

Fogyasztásra alkalmatlan a temerini forrásvíz

A malomnál található forrásvíz, vagy ahogy a helybeliek ismerik, a Grisza-víz fogyasztása tilos, tette közzé a napokban a Temerini Közművesítési Vállalat. Az erre vonatkozó felszólítást a forrásnál is kitették jól látható helyen. A vállalat honlapján olvasható közlemény szerint a mikrobiológiai elemzések alapján a gyógyvíz fogyasztásra alkalmatlan.

Amennyiben változik a helyzet, értesíteni fogják a nyilvánosságot. A hír nagy felháborodást váltott ki a polgárok körében a Facebook közösségi oldalon, ahol többen a csapvíz fogyaszthatatlanságára is felhívták a figyelmet, mivel a víz sok esetben elszineződött és szaga van.

Milutin Žiga, a Vízellátási Szolgálat vezetője lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a forrásvíz használatának betiltására vonatkozó rendelet a Vajdasági Közegészségügyi Intézetből érkezett, amely szerint a forrást használaton kívül helyezik egészen addig, amíg nem érkezik elfogadható vízminta.

– Minden tőlünk telhetőt megteszünk, fertőtlenítjük a külső felületeket, mivel szerintünk a külvilágból kerültek valamilyen módon fekáliás eredetű baktériumok a vízbe. Még november folyamán újból mintát veszünk majd a forrásvízből – jelentette be Milutin Žiga.

A forrásnál járva magunk is meggyőződhettünk arról, hogy a felszólítás ellenére a polgárok továbbra is viszik és isszák a vizet.

 

 

Nyitókép: Fúró Dénes felvétele