Újabb vendéggel szeli az utakat a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós műsorának legújabb évada számos újítással tért vissza mind az online felületekre, mind pedig az újság hasábjaira. A volán mögött két új riporterrel is találkozhatnak, hiszen Kállai Göblös Nikoletta mellett ezentúl Gulyás Réka és Dér Dianna, napilapunk topolyai és szabadkai újságírói is feltűnnek. Az anyósülésre is új vendégek ülnek be. Műsorainkban továbbra is bemutatjuk a vajdasági közélet szereplőit, valamint olyan személyeket is, akik a háttérben végeznek fontos munkát. Új lendülettel és tartalmas beszélgetésekkel várja Önöket minden pénteken 18 órakor a Taxi a Magyar Szó Facebook-oldalán, YouTube-csatornáján és az online felületén, a szerkesztett interjút pedig hétvégi lapszámunkban olvashatják.
A szabadkai Szlacki Csilla a Pannon Rádió hangtechnikusa, emellett riportkészítéssel is foglalkozik. A rádió népszerű Csendháborítás című elektronikus zenei műsorának szerkesztőjeként is tevékenykedik, emellett a Fitt Zóna életmódmagazin egyik műsorvezetőjeként is hallhatják a hallgatók. Tizenhat éve lemezlovasként is ismert, Arrhythmia művésznéven lép fel, és producerként is aktív. Munkássága azonban túlmutat a zenén, hiszen szabadúszó vizuál- és látványtervezőként is dolgozik. A zene már nyolcéves kora óta meghatározó szerepet tölt be az életében, zenei világa sokszínű, stílusa szerteágazó. Pályafutása során számos alkalommal lépett fel Magyarországon és Németországban, digitális formában pedig több albuma is megjelent. Vele a hivatása iránti szenvedélyről, a kitartás erejéről és a női lemezlovasok helyzetéről beszélgettünk.
Hogyan reagál a közönség egy női DJ-re? Van benned bizonyítási kényszer?
– Természetesen volt bennem bizonyítási vágy, de ma már kevésbé érzem ezt meghatározónak. Az elmúlt tíz év tapasztalata megtanított arra, hogy az embernek stabilan kell állnia abban, amit képvisel, ehhez azonban kell a fegyelem, az alázat, mert ezek adják meg az alapot. Nagyon önkritikus vagyok, ebből fakad a maximalizmusom is. Amikor elindítottam egy új projektet, természetes volt, hogy bizonyítani akartam. Bennem volt az elszántság, hogy ha már belevágtam, végig is viszem. Ehhez szükség van egyfajta önfejűségre is. Ma is így működöm. Ha új területre lépek, automatikusan bekapcsol bennem ez a belső késztetés. Ameddig ellátok a horizonton, addig el akarok jutni. Nem félúton megállni, hanem végigmenni azon az úton, amelyet kijelöltem magamnak. A legfőbb hajtóerőm az, hogy szeretem, amit csinálok. Ebből a szenvedélyből merítem az energiát, ez adja azt a belső lendületet, amely folyamatosan előrevisz. Én energiát adok egy koncerten, a közönség pedig reagál erre a maga energiájával. Ez egy folyamatos oda-vissza áramlás, egy adok-kapok helyzet, amelynek minden alkalommal megvan a maga katartikus pillanata. És teljesen mindegy, hogy tizenöten vagy száztizenöten vannak a közönség soraiban.
Mi a közös a DJ, a hangtechnikus, a vizuál- és látványtervező, valamint a műsorvezetői munkádban?
– Mindegyik területen megtalálom önmagam, és mindegyikben látom a saját utamat. Fiatalabb koromban nagyon szerettem rajzolni, erősek voltak a vizuális készségeim, ugyanakkor rendkívül muzikális is voltam, és már egészen korán magával ragadott az elektronikus zene világa. Végül a zene mellett döntöttem. A kitartásomnak köszönhetően ráléptem erre az útra, és azóta is következetesen járom. Egy idő után azonban éreztem, hogy szükségem van új impulzusokra. A rádiózásban hangtechnikusként kezdtem dolgozni, de mindig bennem volt a továbblépés vágya. Úgy gondoltam, ha már egy területen helytállok, szeretnék új kihívásokat. Jeleztem is a főnökömnek, hogy szívesen bekapcsolódnék más feladatokba, műsorokba. Így került hozzám a Csendháborítás műsor, amelynek a szerkesztője lettem. Az ilyen lehetőségeket én „vérfrissítésnek” hívom. Ha az ember kap egy esélyt, élnie kell vele. Hasonló módon alakult a legfrissebb szakmai irányom, a látványtervezés is. Itt a vizualizációért felelek, ami rendkívül kreatív és összetett feladat. Az életem minden területén a harmóniát, az egyensúlyt és az arany középutat keresem. Ez az egyik legnehezebb cél, amit az ember kitűzhet maga elé, mert a valódi balanszt megtalálni és hosszú távon megtartani folyamatos tudatosságot igényel.
Van olyan projekted, amelyre különösen büszke vagy?
– Az Arrhythmiára azért vagyok különösen büszke, mert ezzel a projekttel voltam – és talán ma is ezzel vagyok – a legaktívabb. Producerként kezdtem, saját zenéket írtam, ezt követte a live act formátum. A projekt váratlanul és gyorsan indult el. Az első Arrhythmia-fellépésem Budapesten volt, és végül két évig ott is maradtam. Sorra érkeztek a megjelenések, és nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy inspiráló, erős zenei közegbe kerültem. Szinte minden létező fizikai formátumon jelent már meg zeném, ha viccesen fogalmazok, talán csak floppy lemezen nem, bár ki tudja, egyszer még az is megtörténhet. Mindig is az volt a célom, hogy vinilen jelenjek meg, mert számomra ez jelentette a „krémek krémjét”. Emellett arról is álmodtam, hogy az elektronikus zene egyik fellegvárában, Berlinben zenélhessek, és ez is megvalósult. Az ilyen mérföldkövek elérésekor az ember könnyen érezheti úgy, hogy révbe ért. Csakhogy ez veszélyes érzés: ha nincs új cél, elillan a hajtóerő. Éppen ezért folyamatosan keresem a következő kihívást, az új horizontot, ami továbbvisz.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
