Újabb vendéggel szeli az utakat a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós műsorának legújabb évada számos újítással tért vissza mind az online felületekre, mind pedig az újság hasábjaira. A volán mögött két új riporterrel is találkozhatnak, hiszen Kállai Göblös Nikoletta mellett ezentúl Gulyás Réka és Dér Dianna, napilapunk topolyai és szabadkai újságírói is feltűnnek majd. Az anyósülésre is új vendégek ülnek be. Műsorainkban továbbra is bemutatjuk a vajdasági közélet szereplőit, de olyan személyeket is, akik a háttérben végeznek fontos munkát. Új lendülettel és tartalmas beszélgetésekkel várja Önöket minden pénteken 18 órakor a Taxi a Magyar Szó Facebook-oldalán, Youtube-csatornáján és az online felületén, a szerkesztett interjút pedig hétvégi lapszámunkban olvashatják.
Koncz Éva operaénekes számára a zene nem egyszerűen hivatás, hanem gyermekkora óta az életének legmeghatározóbb része. Már óvodásként kiderült, hogy otthonosan mozog a színpadon. Főszerepeket kapott, amelyeket kreatívan formált önmagára, és mindig is élvezte a közönséggel való kapcsolatot. Gyermekéveit részben Németországban töltötte, majd hazaköltözve a magyar népzene és néptánc világa ragadta magával. Fellépések sora, a Ki Mit Tud? sikere és a folyamatos szereplések mind azt erősítették benne, hogy a zene nem csupán hobbija, hanem az út, amelyen járnia kell. Ahogy ő fogalmazott, számára a zene máig életstílus, amely végigkíséri mindennapjait és alakítja egész személyiségét.
Kik voltak a mestereid, a példaképeid az utad során?
– Már a kezdetekkor volt egy meghatározó személy az életemben, az egyik óvó nénim. Ő valahogy nagyon hamar meglátta bennem azt, amit akkor még én sem feltétlenül tudtam megfogalmazni. Később a néptánc és a népzene világában újabb fontos találkozások értek. Gódé Károly, a csoportunk vezetője különösen közel állt hozzám. Gyerekként afféle „menedzseremnek” tekintettem. Ő kereste a fellépéseket, ő szervezte a csoportot, rengeteget köszönhetek neki. Számtalan történet kötődik hozzá. Emlékszem, sokszor iskola után még szerettem volna kimenni játszani, de anyukám mindig szólt, hogy na, akkor most szépen készülünk, megyünk fellépni. A fellépőruhám mindig elő volt készítve, kivasalva ott állt vállfán. Nem tiltakoztam, nem volt bennem olyan, hogy nincs kedvem. Átváltottam fellépő-üzemmódba, és mentünk. Anyukám is nagyon meghatározó volt ebben az időszakban. Apukám is, de ő az akkori kritikus helyzet miatt nem tudott itthon lenni, mégsem érzem, hogy hiányt szenvedtem volna. Már egészen kicsi koromtól éreztem a közönség szeretetét. A fellépéseken ez a kapcsolat volt számomra a legfontosabb. Persze, fontosak a pontos hangok és a fejlődés, de a lényeg az, ami a színpadon a közönség és köztünk történik. Középiskolás koromban az énektanárnőm vitt versenyekre, de ekkor már dönteni kellett: a klasszikus zene felé forduljak-e tovább vagy maradjon a népzene? Hiszen addig csak azzal foglalkoztam, a népdalokkal, a Ki mit tud? után még a stúdióba is telefonáltak, hogy szeretnének meghívni különböző helyekre. Gyakran a néptánccsoportot is vittük magunkkal. Az igazi áttörés az akadémián jött el. Ott tanultam meg ténylegesen énekelni. A tanárom Norbert Ort világhírű tenor volt, aki Carreras generációjához tartozott, és a világ szinte minden operaházában fellépett. A felvételin már éreztük, hogy együtt fogunk dolgozni. Olyan tudással rendelkezett, hogy más énektanárok is hozzá fordultak technikai kérdésekkel. Az akadémia alatt nyugdíjba vonult, de én továbbra is jártam hozzá magánórákra. Ezt a tanáraim nem mindig nézték jó szemmel, de számomra természetes volt, hiszen tőle tanultam meg mindazt, amit ma is tudok.
Szerinted mivel lehet közelebb hozni az operát az emberekhez, főleg a fiatalokhoz?
– Nagy szerencsémnek tartom, hogy nemcsak énekelek, hanem tanítok is. A fiatalokat nagyon gyakran megérinti az a vágy, hogy ők is így szeretnének énekelni. A színpadi jelenlét és maga az éneklés számomra olyan terület, ahol igenis meg lehet fogni a mai generáció figyelmét. Hallgatom a mai zenéket is, szépek, jók, de sokszor hiányzik belőlük az a fajta mélység, amit a klasszikus zene vagy az opera hordoz magában. Aki ezzel foglalkozik, sokkal kifinomultabb technikát sajátít el. Tudom, hogy ez nem a tömeg zenéje, sosem volt az, mégis hiszem, hogy nem kell hozzá szakmai tudás, hogy valaki megszeresse. Az opera valamit tesz az ember lelkével, olyan mélységeket érint, amikhez kevés más műfaj ér fel. A felnőttekhez pedig úgy tud eljutni az opera, ha olyan műsorokat kell készítünk, amelyekben vannak hidat építő dalok. Énekeltem már például Whitney Houstont is. Természetesen az ő hangja utánozhatatlan, ikonikus, olyanból egy volt a világon. De a klasszikus technika lehetővé teszi, hogy akár ilyen dalokat is megszólaltassak. Én leginkább a saját stílusomban szeretek énekelni. Egy operaáriában tudom igazán kibontakoztatni a technikámat. Egyszerűbb dalokat is el lehet énekelni klasszikus hangképzéssel, de az igazi kihívást mégis az opera jelenti.
Mi az, ami erőt ad vagy motivál egy-egy nehezebb időszakban?
– Ez egy nagyon jó kérdés. Én alapvetően olyan ember vagyok, aki szeret folyamatosan fejlődni, és nemcsak énekesként, hanem emberileg is. Van ugyan egy alapkarakterünk, de én szeretek kilépni a komfortzónámból, új dolgokat kipróbálni, és közben magamat is jobban megismerni. Rengeteg energiát merítek önmagamból. Olyan típus vagyok, aki gyorsan fel tud töltődni, és sokszor pozitivitást viszek a környezetembe is. Ez az energia azért van jelen bennem, mert újra és újra elő tudom hívni magamból. A zene ebben kulcsszerepet játszik. Mindig is csodálkoztam rajta, miért vagyok ilyen derűs alkat, és idővel rájöttem, hogy a sok éneklés miatt. Persze nekem is vannak rossz napjaim. Ilyenkor gyakran leülök a zongorához, és mire megszólal az első néhány hang, újra visszatér a jókedvem. A család szintén óriási energiaforrás számomra. Nagyon családcentrikus vagyok. Mindig is úgy gondoltam, hogy az életben sok fontos dolog van, de a család az első helyen áll. A szüleim rengeteget támogattak, nagyon jó a kapcsolatunk, a testvéremmel is, és a barátaimra is mindig számíthatok. Szeretek adni magamból, és nem érzem, hogy kiégnék, mert mindig vannak olyan tevékenységek, amelyek feltöltenek. Sok hobbim is van. Szeretek festeni, és a sport is nagyon fontos része az életemnek. Nem olyan szinten űzöm, mint egy élsportoló, de rendszeresen és tudatosan. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kiegyensúlyozott maradjak, és mindig legyen erőm a zenéhez és másokhoz is.
Magyar Szó Taxi: Mi hozzuk a híreket!
