2024. április 22., hétfő

Viszem tovább – VIDEÓ

Utasunk Boja Patyi Sarolta, amatőr tojásfestő, népmesegyűjtő

Tovább gurul a Magyar Szó Taxi. Napilapunk videós beszélgető műsorának harmadik évadában is igyekszünk bemutatni a már ismert arcokat, azonban olyan személyek is az anyósülésre ülnek, akik különféle intézmények, egyesületek illetve szervezetek dolgozói, és ha nincsenek is minden nap a reflektorfényben, de a háttérben jelentős munkát hajtanak végre. Adásunk minden pénteken 18 órakor jelentkezik a Facebook-oldalunkon, a Youtube-csatornánkon és a Magyar Szó online felületén is, az írott változatot pedig minden alkalommal hétvégi lapszámunkban közöljük.

Húsvét közeledtével egyre kelendőbbek a tojások. Még az is több dobozzal vesz, aki amúgy nem tartja magát nagy tojásevőnek. Azonban nem csak az étkezés miatt növekszik meg az eladásuk, hanem azért is, mert az ünnepi dekoráció egyik fő eleme, dobpergést kérek, a festett tojás. Ki zöldre, ki pirosra festi, maradva a hagyományos színeknél, de valaki kipróbálja a boltok polcain kapható legújabb újdonságokat is. Viszont még mindig vannak olyan személyek, egyebek mellett vendégem, a moholi Boja Patyi Sarolta is, akik visszatérnek a régi, már-már elfeledett technikákhoz, és így készülnek az egyház egyik legszentebb ünnepére.

– Hogyan emlékszel vissza a gyermekkori húsvéti készülődésekre?

– Vallásos, hagyománytisztelő családból származom, és az ünnepi készülődés nálunk mindig a szárazszerdával kezdődött. Édesanyám takarított, elkezdte beszerezni az ünnepi étkezéshez szükséges hozzávalókat, mint pl. a tormát, összegyűjtötte a tojást. Mi a húgommal festettük őket. Amíg nagyon kicsi voltam, addig a nyuszi hozta a piros tojást, de ahogy cseperedtem, egyre többet és többet készítettük mi el a húgommal a festett tojásokat. Nem csak festettettük és berzseltük őket, hanem a kifújt tojásokra filctollal rajzoltunk, majd, hogy még tartósabbak legyenek, lakkal fedtük őket. Volt olyan alkalom, hogy tojásfát készítettünk otthon, de volt olyan is, hogy az ebédlőben lekerült a függöny, helyette pedig tojásokat akasztottunk fel. Mindig igyekeztünk máshogyan díszíteni az ünnepre.

– A hagyományos tojásfestéssel mikor és hogyan ismerkedtél meg?

– Az ezzel kapcsolatos legkorábbi emlékem 5-6 éves koromból származik. Arra emlékszem, ahogyan a nagymamám berzselt, vagyis levélrátétes tojást készített. Ennél a technikánál a nyers tojásra leveleket helyezünk, szorosan bekötjük harisnyába, majd festőlébe tesszük, ami régen hagymahéjból készült. Ebben főzték az asszonyok 10-15 percig a tojásokat, majd, amikor kész lett, kivették a harisnyából, és megtörtént a csoda. Ez a technika egész Vajdaságra jellemző, azonban a másik, amelyet én nagyon szeretek, a viasszal írt, az már csak a bánáti területekre volt jellemző. Ezt a technikát tizenéves koromban láttam először, amikor néhány falubeli lánykával elmentünk Szajánba egy tojásfestő versenyre. Amellett, hogy szép eredménnyel tértünk haza, beleszerettem ebbe a díszítésbe. Szerettem volna megtanulni, de abban az időben még nem volt internet, ahonnan ezt könnyedén meg is tehettem volna. Az ott látottak alapján megpróbáltam egy írókát készíteni otthon, majd egy régebbi kiadású könyvből kezdtem el inspirálódni és gyakorolni. Valamikor a 2000-es évek elején részt vettem egy képzésen, ahol szakemberektől tanulhattam meg a viasszal írt tojás fortélyait. Nagyon sok tanácsot kaptam tőlük, szakirodalmat ajánlottak, ebből pár évig bírtam építkezni. Ma már az internetnek köszönhetően más tojásírókkal is tudom tartani a kapcsolatot, mintagyűjteményekhez jutok. Az áttörést számomra az jelentette, amikor a Hagyományok Háza elhozta Vajdaságba a zsűrizést. Már az első alkalommal részt vettem ezen, és az volt benne a legjobb, hogy az anyaországi szakemberek valódi segítséget tudtak adni ezzel kapcsolatban. Rámutattak arra, hogy mi az, amiben még fejlődhetek, technikai tudásomat is segítették néhány tanáccsal.

– Több foglalkozást is szerveztél már a tojásírás kapcsán. Mennyire nyitottak erre a technikára az emberek, vagy egyáltalán a hagyományos tojásdíszítés iránt?

– Ami a Tisza mentét illeti, a berzselt tojás szerintem minden házban ismert, és, ha nem is minden évben, de alkalmanként elkészítik. Viszont a viasszal írt tojás is egyre inkább elterjedt. Amikor meglátják, hogy nem is olyan nehéz, akkor nyitnak efelé, és megszeretik. Erre nagyon jó lehetőség volt A Szakkör program. Múlt évben végeztem el a szakkörvezetést, és az idei őszi és teli szezonban vezettem Moholon a tojásíró szakkört. Öt ember volt egy foglalkozáson, és mivel kicsi közösség, így mindenkire tudtam figyelni. Később láttam, hogy nagyon sokan otthonra is megvásárolták az írókát, a különféle eszközöket, és gyakorolták. Annyit tudni kell, hogy ez nem egy egyszerű technika, hiszen egy pici rézcsövön keresztül jut a viasz a tojás felületére, majd különféle módszerekkel lehet festeni is. Emiatt inkább a felnőtteknek ajánlott, azonban gyermekek is kipróbálhatják. Az alsósok akár lúdtollal is rajzolhatnak a tojásra, vagy épp csepegtethetnek.

– Mit jelent számodra a hagyományok éltetése?

– Igazából nem is érzem, hogy éltetem azt, hiszen én ebben nevelkedtem. Az, hogy én tojást festek, berzselek vagy írok, az nekem magától értetődően jött. Ezt így tanultam meg, így viszem tovább, a gyermekeimnek is megmutatom, hogy csináltuk ezt régen édesanyámmal, akár a nagymamámmal. Nem biztos, hogy minden évben elkészítjük, de azt tudom, emlékezni fognak ezekre a dolgokra. Ha röviden kellene megfogalmaznom, akkor nekem lételemem a hagyományőrzés.

(A teljes beszélgetést megtekinthetik a Magyar Szó Facebook-oldalán és Youtube csatornáján, valamint az online felületén.)

Nyitókép: Kállai Göblös Nikoletta felvétele