2025. július 11., péntek
VÁLASZTÁSOK 2020

Szembesülni a valósággal

Dr. Pásztor Bálint utcafórumot tartott a Vasutas településen
Pásztor Bálint a helyi posta előtt beszélgetett a polgárokkal (Fotó: Gergely Árpád)

Pásztor Bálint a helyi posta előtt beszélgetett a polgárokkal (Fotó: Gergely Árpád)

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai listavezetője csütörtökön utcafórumot tartott a Vasutas településen. A polgármesterjelölt a helyi postafiók előtt hallgatta meg a polgárok panaszait, válaszolt a feltett kérdéseikre, és ismertette a lakosokkal a helyi közösséggel kapcsolatos terveit. Az utcafórumon elhangzott többek között, hogy a Vasutas település az egyik legelhanyagoltabb helyi közösség Szabadkán. Pásztor Bálint egyetértett az elhangzott megállapítással, és hozzátette, hogy a legutóbbi jelentősebb fejlesztés, amelyet meg lehet említeni a helyi közösség kapcsán, a Majsai úton elkészült körforgalom. Ez azonban megnövelte a forgalmat a helyi közösség utcáiban, így az amúgy is rossz állapotban lévő úttesteket tovább rombolja. Pásztor Bálint elmondta, hogy az önkormányzat költségvetésében kevés pénzeszköz van a fejlesztésekre, de emlékeztette a lakosságot, hogy a VMSZ jó érdekérvényesítő képességének köszönhetően képes köztársasági és tartományi forrásokat biztosítani szabadkai fejlesztésekre. Példaként említette az Y-elágazást és a Népszínházat.

– Kampányunk során nem csak azokra a helyekre megyünk el, ahol minden rendben van, ahol lehet fényképezkedni, és át lehet adni valamit. Külön kértem, hogy kampányunk során olyan helyeket keressünk fel, ahol problémák vannak, ahol szembesülünk a valósággal – mondta az utcafórumon Pásztor Bálint.

Magyar ember Magyar Szót érdemel