Utcafórumot szerveztek csütörtökön délelőtt a szabadkai Pescsara helyi közösségben a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai önkormányzati listájának jelöltjei. A helyi közösségen áthaladó vasútvonal mellett gyűlt össze a lakosság, akik a környék ügyeit tárgyalták meg Kern Imrével és Magosi Zsuzsannával.
Az utcafórumon elhangzott, hogy a helyi közösségnek nincs megfelelő épülete, ahol a helyiek közösségi életet élhetnek, a civil szervezetek is helyet kapnának, és a nyugdíjasok is barátkozhatnának.

(Fotó: Gergely Árpád)
– A Pescsarában égető probléma a közműfejlesztés, az ivóvíz- és a csatornahálózat hiánya. Tudjuk, hogy az útburkolatokat fejleszteni kell, és aszfaltozni, valamint az illegális szeméttelep kérdését is meg kell oldani. Az életünket megváltoztathatja a vasútvonal fejlesztése – vezette fel a beszélgetést Magosi Zsuzsanna.
Kern Imre kiemelte, azokra a helyi közösségekre kell nagyobb hangsúlyt fektetni, amelyek lemaradásban vannak a többivel szemben.
– Célunk, hogy ezeket a terveket megvalósítsuk. Fontos, hogy a városközpont és Palics is tovább fejlődjön, de nem lehet elhanyagolni a többi helyi közösséget se, mert az embereknek biztosítani kell a megfelelő életkörülményeket. Az itt született lakosoknak kell átvenniük a hatalmat a városban, és nem máshonnan érkezetteknek, hisz azok nem érezhetik át a helyiek problémáját. A vasútvonal tervdokumentációja a befejező szakaszához ért, szeptemberig el is készül. A mostani útvonalon fog újjáépülni – mondta az utcafórumon Kern Imre.
