A szabadkai városnapi koncertsorozat harmadik estjén szerdán este a magyarországi Republic zenekar állt színpadra. A több ezer főt számláló közönség Szabadka főterén az együttes jól ismert slágereit hallhatta, ugyanakkor az újabb számait is megismerhette.
A koncertet megelőzően Boros Csaba, a zenekar énekese, basszusgitárosa nyilatkozott a média képviselőinek.
– Én nem szoktam magam felspannolni a koncertek előtt, ez egy automatikus dolog, ha az ember meglátja a színpadot, már megtörténik.
Az Odavisz a szél című dalunk egy részlete így hangzik: Felnőttként tudom már, hogy gyereknek lenni jó, mert az élet előre megálmodható. Én gyerekként azt álmodtam meg, ahol most vagyok, és ez nekem nagyon jó, ez egy borzalmasan jó dolog. Ehhez hozzájárul a koncert előtti készülődés, beszélgetés, múltidézés. Ma egy kis változás lesz a koncert előtti rituálémban, ugyanis az egyik technikusunk nincs itt, és ez a fejemben egy kis káoszt okoz, hisz ő szokta beállítani, meg a nyakamba akasztani a gitáromat. Ez évek óta így van, és ilyenkor érzem, hogy minden rendben van, de ma is rendben lesznek a dolgok – mondta Boros Csaba, aki azt is hozzátette, hogy a koncertjeiket általában kísérő pirotechnikai show elmarad, ugyanis a határon nem tudták áthozni a szükséges felszereléseket.
A zenekar tagjai a Fényes utakon című dal zenéjére vonultak fel a színpadra. A koncert során olyan dalok hangzottak el, mint például a Erdő közepében, Csak a szívemen át, 16 tonna fekete szén, amiknek sorait a közönség tagjai együtt énekelték a zenekarral. A Szeretni valakit valamiért címet viselő slágerrel a zenekar és közönsége megemlékezett Bódi Lászlóról, azaz Cipőről, a zenekar korábbi frontemberéről, aki az együttes legnagyobb slágereinek szerzője, emellett az idén nyolcvanéves Bródy Jánost is köszöntötték az általa jegyzett Micimackó slágerrel. A műsort színpadi vetítések színesítették, ahol mozgó- és állóképek váltották egymást, egy külön szintet adva a slágereknek. A Boros Csaba által említett pirotechnika hiánya pedig egy csepp hiányérzetet sem hagyott a közönségben, amely a visszajelzések szerint jó élményekkel tért haza. A koncertre Vajdaság több településéről érkeztek érdeklődők.
Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd



