A világhálón időnként különféle képek jönnek velem szembe, amelyeken azt mutatják be általában vicces kísérőszöveggel, hogy egy-egy növény milyen látszólag élhetetlen körülmények között tud gyökeret verni és fejlődni. Szerepelt ezen bejegyzések között már a beton rései között növekvő paradicsom, a fal repedései közül előtörő gyermekláncfű, egy emeleti teraszon egy maréknyi porban sarjadó parlagfű. Ám mindezek között is legalábbis dobogós helyre tarthat igényt az az aggófű, amely Szabadkán a központi aluljáró közelében egy fém villanyoszlopban talált otthonra.
A közönséges aggófű vidékünkön általánosan elterjedt növény, rendszeresen találkozhatunk vele kertekben, udvarokban, az utcákon, ám mint ahogy a mellékelt ábra is mutatja, olykor olyan helyeken is láthatjuk, ahol egyáltalán nem számítanánk rá. A növény egy egykor talán lámpaoszlopként funkcionáló, jelenleg is függőlegesen álló fém oszlopot használ virágcserépként. A szél minden bizonnyal némi földet, termőközeget hordott az aluljáró átépítése után ott hagyott oszlopba, és ez, úgy tűnik, elegendőnek bizonyult a növénynek, hogy kihajtson, növekedésnek induljon – sőt, virágot hozott, és mára fehér bóbitás terméseket is –, ezzel garantálva a faj fennmaradását. A növény ráadásul szemlátomást a szárazságot is igen jól viseli, szemben a korábban az úton a sávokat elválasztó korlátra telepített növényekkel.
A „virágcserép” jelenleg egy betontömbön áll, és kábelek lógnak ki belőle. Félő, hogy az illetékesek előbb-utóbb eltávolítják a helyszínről. Reméljük ezzel megvárják, hogy a növény minden magját szétszórja.
Az élet élni akar – jut eszembe nagyobbik fiam egyik dinós könyve egy fejezetének címe, ami ebben az esetben is teljes mértékben igaz. A növény az életével mintha valami reménykeltőt fogalmazna meg, és olyan szívósságról ad tanúbizonyságot, amiről azt gondoltuk, hogy mára teljesen kiveszett világunkból.
Nyitókép: Fotó: Molnár Edvárd
